Portugál kapitány: Néhány játékos sírt az öltözőben, nem fair, hogy kiestünk

2021. június 28. – 08:37

Másolás

Vágólapra másolva

A belga kapitány szerint fegyelmezettségüknek köszönhetik, hogy a futball-Európa-bajnokságon kiejtették Portugáliát, míg a portugál kapitány úgy véli, hogy nem érdemeltek vereséget, ha már ilyen támadószellemben játszottak.

Vasárnap este a kieséses szakasz első igazán nagy rangadóján Belgium 1-0-s győzelemmel kiejtette a címvédő Portugáliát, ami a második félidőben folyamatosan óriási alá nyomás alá helyezte a belgákat.

„Ez nem arról szólt, hogy mi milyen jók lehetünk, hanem arról, hogy hogyan tudunk adaptálódni ahhoz, amikor Portugália a legjobban játszik, ami pontosan ugyanaz, ami a győzelmükhöz szükséges. Ezért voltak ők a címvédők és a Nemzetek Ligája-győztesek. Hihetetlenül tapasztaltak, és tudják, hogyan okozzanak károkat a megfelelő pillanatokban” – mondta Roberto Martínez, belga szövetségi kapitány.

A kapitány szerint a belga válogatott végig remekül koncentrált és jó védekezést mutatott be, amellett hogy egy szép gólt is lőtt. „A második félidőben több helyzete volt Portugáliának, hihetetlen mentalitást kellett mutatnunk. Minden arról szólt, hogy fegyelmezettek és taktikailag okosak legyünk” – összegzett Martínez, aki szerint egy pillanatra sem veszítették el a koncentrációjukat, bár voltak nehézségeik.

Fernando Santos, portugál szövetségi kapitányFotó: José Manuel Vidal/AFP
Fernando Santos, portugál szövetségi kapitányFotó: José Manuel Vidal/AFP

A portugál kapitány, Fernando Santos úgy érzi, hogy nem érdemelték meg a vereséget.

„Azt gondolom, hogy ez nem fair, de ez a futball. Ha gólt lősz, nyersz. Ők gólt is lőttek, mi pedig nem. Az első tíz perctől eltekintve, amikor nem igazán játszottunk jól, a futballistáim jó mentalitással bírtak, és támadni próbáltak. Akartuk a labdát. Nekünk 29 lövésünk volt, és egy sem ment be. Nekik 6 lövésük volt, közülük egy ment kapura, és nyertek” – mondta Santos a mérkőzés után.

A kapitány kitért arra, hogy egy veszélyes kapufájuk is volt, de az sem pattant be, de azt is elismerte, hogy ők is nyertek már úgy meccset, hogy kevesebb helyzetük volt.

„Nagyon elégedetlenek vagyunk. Azt hittük, hogy elérjük a döntőt és nyerünk, legalábbis ez volt a hozzáállásunk. Néhány játékos sírt az öltözőben, de mi még nyerhetünk trófeákat, és már a világbajnokságra tekintünk előre” – mondta a portugál kapitány.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!