Szalai beszédet mondott a német meccs előtt, ami Schäfer Andrást külön feltüzelte

2021. június 26. – 09:19

frissítve

Szalai beszédet mondott a német meccs előtt, ami Schäfer Andrást külön feltüzelte
Schäfer András úgy robbant be Sané és Hummels közé, mint a válogatottba. Itt éppen Neuer kapujába fejelt – Fotó: Huszti István/Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Schäfer András tavaly szeptemberben egy Törökország elleni Nemzetek Ligája meccsen mutatkozott be a felnőtt magyar válogatottban, az Európa-bajnokságra a sérülések miatt – Szoboszlai Dominik, Kalmár Zsolt és Gazdag Dániel is kiesett – kezdő játékossá érett, a németek elleni utolsó csoportmeccsen pedig eredményes is volt. A Nemzeti Sportnak adott interjújában elmondta, hogy a beilleszkedéssel semmi gondja nem volt, és még nagyon szívesen együtt töltött volna a csapattal néhány napot, ha továbbjutnak.

A portugálok és a franciák ellen azért kellett lecserélni, mert a rajt előtt megbetegedett, fogyott egy-két kilót, és nem bírta végig a terhelést. Amiatt van hiányérzete, hogy az első két meccsen még nem tudott úgy a csapat hasznára lenni, mint a németekkel szemben.

„Bennem és a csapatban még több van annál, mint amit az Európa-bajnokságon mutattunk”

– állapította meg a Dunaszerdahely 22 éves középpályása, aki 10 nap pihenőt kapott a klubjától, a menedzserétől pedig azt kérte, hogy a jövőjével kapcsolatos témát kerüljék, konkrét ajánlat egyébként sem érkezett még érte.

A csapatkapitány, Szalai Ádám a németek elleni meccs előtt is beszédet mondott, amiben őt személy szerint kiemelte, néhány hónap alatt honnan hová jutott el, ezzel is segített a feltüzelésben. (Szalai az Izland elleni pótselejtező előtt így szólt a csapattársaihoz.)

Rossi vigasztalja a felfedezettjét, Schäfer Andrást a müncheni stadionban – Fotó: Federico Gambarini/AFP

A meccs után sírt, tetszik neki az a kép, amikor a kapitány vigasztalja őt. Ahogy jöttek haza, a repülőn felváltotta a könnyeket a mosoly, felszabadultságot érzett. A repülőn ők maguk is értékelték, honnan hová jutottak el rövid idő alatt.

A másik gólszerzőtől, Fiola Attilától még az ausztriai edzőtáborban, május végén azt kérdeztem, hogy fognak felszállni a hazafelé tartó gépre. Akkor azt mondta, el sem tudja képzelni, hogy nem pozitív hangulatban.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!