Marco Rossi: Félelem nélkül játszottunk három klasszis csapat ellen, a fiaink mindent megtettek

2021. június 25. – 14:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar válogatott a végsőkig harcban volt a továbbjutásért, de végül 2-2-es döntetlent játszott szerdán a németek ellen, így kiesett az Eb-ről. Az azóta eltelt napokban számos értékelés és vélemény érkezett a válogatott teljesítményéről, többek közt a TelexSport élőjében is kitárgyaltuk az utolsó meccset, illetve az egész tornát is.

A magyar csapat csütörtökön már vissza is érkezett Münchenből, délután pedig Marco Rossi tartott Eb-záró sajtótájékoztatót Telkiben, ahol részletekbe menően beszélt a tornáról, most pedig a Facebookon is közzétett egy rövid értékelést, melyben többek közt azt írta: nem is lehetne boldogabb az utazásukat tekintve.

Mint a kapitány írta, az Euro2020 a magyar csapat számára véget ért, ami miatt szomorú, mert három meccsen át küzdöttek, de a sors más utat szánt nekik. Másrészről viszont nem is lehetne boldogabb az utazásukat tekintve, mert félelem nélkül játszottak három klasszis csapat ellen, és a játékosok mindent megtettek. Rossi hozzátette: nagyon sokat edzettek, és fantasztikus légkörben készültek a meccsekre, az edzőtábor pedig lenyűgöző volt.

Ahogy a telki sajtótájékoztatón, úgy itt is köszönetet mondott a játékosok mellett a szurkolóknak, a szakmai stábnak és mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy ez az álom valóra váljon. Mint írta, nem jutottak tovább a csoportból, de hihetetlen tapasztalatot szereztek, amelyre egész életében emlékezni fog. Sorait azzal zárta, hogy köszöni, és örökké hajrá, magyarok.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!