Ma is bátran játszunk

2021. június 23. – 21:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Óvatosan kezdett mindkét csapat, azonban a hazaik próbálták már az elején magukhoz venni a mérkőzés irányítását. Többet volt náluk a labda, sokat járatták, a tőlük megszokott 3-4-3-as felállásból a két szélén játszó Kimmich és Gosens nagyon magasan feltolódott, szinte a csatárokkal egy vonalban szerepeltek. Ebből a pozícióból való keresztbe mozgásnak köszönhetően alakult ki a mérkőzés első nagy helyzete Kimmich előtt, de Gulácsi újra védett.

A minimális mezőnyfölényt egy szervezett védekezés kompenzálta a másik oldalon, a 3-5-2-es felállás hátsó alakzata 20 méterre húzta meg a kapunktól a vonalat. Ma is bátran játszunk. Egy labdaszerzésünket követően Nego–Sallai volt a labda útvonala, a Freiburg középpályásának mértani pontosságú beadását Szalai Ádám fejelte Neuer halójába. Sallai Roland második gólpassza volt a tornán. A gól után nagyobb sebességre kapcsoltak a hazaiak, több nagy helyzetet kialakítva. A hatalmas nyomást megúsztuk egy kapufával és 3 kihagyott lehetőséggel, Havertz, Hummels és Ginter sem talált a hálóba.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!