A magyar védelem talán eddigi legjobb teljesítményét nyújtja

2021. június 23. – 22:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Továbbra sem találta a német csapat a magyar védekezés ellenszerét. Kicsit hátrébb tolódott a védekezésünk, sokszor 10 méteren belül volt található a leghátsó emberünk, Orbán és az elöl játszó Szalai Ádám. Elkezdett cserélni Joachim Löw, de a posztra cserélt Leon Goretzka sem hozott változást a hazai támadójátékba. Egy Sallai-kapufa után, melyet szabadrúgásból ért el éles szögből, a németek jutottak pontrúgáshoz a magyar térfélen. A beívelésre Gulácsi mozdult ki rosszul, Hummels megelőzte, felfejelte a labdát, melyet Havertz csúsztatott az üresen maradt magyar kapuba. Az izgalmak itt nem értek véget: a középkezdésből hátragurított, majd a felívelt labda Szalai Ádámhoz került, jól játszott össze Schaferrel, a DAC fiatal középpályása, aki idén klubcsapatbában 31 mérkőzésen eredménytelen volt, ezúttal jól célzott, fejjel továbbította a labdát Neuer kapujába. A nyomás fokozódik, de a magyar védelem talán eddigi legjobb teljesítményét nyújtja.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!