Az olaszok egy vádlizott kapásgóllal, hibátlanul nyerték a csoportot

2021. június 20. – 20:10

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Olaszország a biztos továbbjutók nyugalmával indulhatott neki a walesiek elleni utolsó A csoportos mérkőzésnek, miután mindkét eddigi meccsükön parádéztak Svájc és a tök utolsó Törökország ellen. Nem véletlen, hogy az előző meccshez képest nyolc helyen változtatott a kezdőcsapaton Roberto Mancini szövetségi kapitány, de a felforgatott kezdő ellenére is végig dominálták a játékot, és végül 1-0-ra győztek.

Az olaszok a meccs első perceitől a kapuhoz szegezték Walest, akik gyakorlatilag csak a szerencsének köszönhetik, hogy a félidei szünetre csak egygólos hátránnyal mentek. Az olaszok tízszer lőttek kapura, bár abból mindössze háromszor találták el. Elsősorban mélységi indításokból és pontrúgásokból voltak kifejezetten jók az olaszok, végül aztán éppen egy begyakorolt figurának köszönhetően szerezték meg a vezetést. Verratti és Bernardeschi álltak oda egy szabadrúgáshoz, majd egy figura után előbbi lőtte el a labdát, a beadásra pedig az olasz keretbe az utolsó pillanatban behívott Atalanta-játékos, Matteo Pessina érkezett. Pessina ugyan kissé suta mozdulattal, vádlival találta el a labdát, de ez is elég volt, hogy megszerezzék a vezetést.

A walesiek feltűnően sokat rugdosódtak a meccsen, és már az első félidőben érezni lehetett, ha nem higgadnak le, akkor nem fejezik be 11 játékossal a meccset. Hiába kezdtek valamivel lendületesebben, a 55. percben a csapat egyik nagy tehetsége, Ethan Ampadu késett el nagyon-nagyon egy szereléssel, és csúnyán megrúgta Bernardeschit. Ampadu a belépőért azonnal piros lapot kapott. 20 évesen és 279 naposan Ampadu lett az Eb-k történetének legfiatalabb játékosa, aki azonnal piros lapot kapott.

A piros lap után visszaállt az első félidőben látott játék. Olaszország egyre-másra dolgozta ki a helyzeteket, de hiába lőttek kapufát is, a második gól valahogy csak nem akart összejönni. Az viszont az egész meccsen látszott, hogy ez az olasz csapat tartalékosan is szinte ugyanazt a színvonalat képviseli, mint az előző két összecsapáson.

A meccs vége felé sem változott a helyzet, Wales a félpályán alig tudott átjönni, egyedül Bale-nek volt egy hatalmas lehetősége, de ajtó-ablak helyzetben, az ötös környékén kapásból fölé bombázott. Közben Mancini igyekezett szinte mindenkinek lehetőséget adni, kijátszotta mind az öt cseréjét, de úgy, hogy a 88. percben még kapust is cserélt, hogy Sirigu is játéklehetőséghez juthasson. Az utolsó percekben majdnem egy 11-es is összejött az olaszoknak, de itt már érezhető volt, hogy mindkét csapat megelégedett az eredménnyel.

Ugyanis Svájc „csak” 3-1-re tudta megverni Törökországot a csoportban, így hiába végeztek ugyanannyi ponttal, a jobb gólkülönbség miatt Wales az olaszok elleni botrányosan rossz játék ellenére is másodikként juthat tovább a csoportból.

Az olaszoknál Pessina, Bernardeschi és Chiesa is remekelt, és a sok cserének köszönhetően a keret szinte összes tagja pályára léphetett a csoportkörben. Hogy mennyire jók az olaszok, azt három statisztika mutatja a legjobban:

  • 11 meccs óta nem kaptak gólt,
  • 30 meccs óta veretlenek,
  • és az első csapat az Eb-k történetében, amelynek sikerült kapott gól nélkül megnyernie az összes mérkőzését.

Az persze fontos, hogy az olaszok ennél jóval erősebb csapatokkal találkozhatnak az egyenes kieséses szakaszban (mondjuk elsőre Ukrajnát vagy Ausztriát kaphatják), Walesnek pedig nagyon fel kell kötnie a nadrágot, hiszen Ampadu el lesz tiltva, és ha Bale vagy Ramsey, vagyis a csapat legjobbjai ilyen harmatgyengén játszanak, akkor esélyük sem lesz a bravúrra a következő fordulóban, bárki is legyen az ellenfél.

Olaszország csoportelsőként június 26-án, este 9-től a C csoport második helyezettjével találkozik majd a nyolcaddöntőben, Londonban. Wales ugyanaznap a B csoport másodikjával találkozik majd este 6-kor Amszterdamban.

Olaszország-Wales 1-0 (1-0)

Róma, vezette: Ovidiu Hategan (román)

gólszerző: Matteo Pessina (39.)

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!