Fiola: Az egész pályafutásom lepörgött a szemem előtt

2021. június 19. – 17:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Néhány magyar játékos és Marco Rossi szövetségi kapitány az 1-1-es döntetlennel végződő magyar-francia meccs után a közmédia stábjának nyilatkozott.

Fiola: Az egész pályafutásom lepörgött a szemem előtt

A magyar gól szerzője könnyek között nyilatkozott, az egész pályafutása lepörgött a szeme előtt a gólja után, és a családjára is gondolt. Büszke a csapatra és a szurkolókra. Elképesztő volt, ahogy a csapat játszott. Bátran tudtunk támadni, meg is lett az eredménye, elképesztő volt a mai nap – mondta.

A gólnál jó labdát kapott Sallaitól, és látta, hogy Pavard nem helyezkedett jól, és szerencsére Varane elé is sikerült bemenni. „30-40 métert sprinteltem a gól előtt, de szerencsére higgadt tudtam maradni”. Az élet valamit visszaadott a 2016-os Eb után, ahol az első meccset ugyan végigjátszotta, de utána sérülés miatt már nem tudott pályára lépni a többi meccsen – mondta a gólszerző.

Nagy Ádám: Kicsit csalódott vagyok

A szülinapos Nagy Ádám kicsit csalódott, hogy nem lett meg a győzelem. A szurkolók nagy motivációt adnak nekik, sokat jelent a támogatásuk. Az utolsó meccs nem lesz könnyű, idegenben kell majd játszanunk – mondta az M4-nek a ma 26 éves középpályás.

Kleinheisler: Örülök az egy pontnak

Nem volt veszítenivalónk, mindent bele kellett adni. Vezettünk, jól játszottunk, voltak szép kontráink, de örülök az egy pontnak. Nagy erőt ad ez az eredmény a müncheni, németek elleni meccshez – mondta a meccs emberének választott, rengeteget futó Kleinheisler László.

Sallai: Tovább szeretnénk jutni a csoportból

Gyakoroltuk edzéseken a gól előtti szituációt, és a meccsen be is jött. Kiadtuk magunkból a maximumot, büszkék lehetünk magunkra. Nem tört meg minket a franciák gólja, ebben javultunk az előző meccshez képest. Megérdemeltük az egy pontot – mondta Sallai Roland, aki azt is mondta: „tovább szeretnénk jutni a csoportból.”

Nego: Egyelőre nem írok üzenetet Griezmannak

A francia származású, magyar válogatott Loic Nego is nagyon boldog, hatalmas erőfeszítés kellett, mindenkit büszkévé tett a csapat. Nagyon erősek a franciák, ők a világ legjobbjai, de beleadtunk mindent, és sikerült. Mbappéra fel kell készülni, nem könnyű ellene játszani. De nem egyedül voltam ellene, csapatjáték volt – mondta. Griezmannak nem ír üzenetet, „hagyok neki egy kis időt, biztosan nem örül az eredménynek” – válaszolta riporteri kérdésre a magyar csapat jobbszélsője.

Marco Rossi: 2018 szeptemberében még temetési hangulat volt az öltözőben

Megfelelő bátorsággal és szívvel küzdöttek a játékosok, köszönettel tartozunk nekik. Mindig a játékosok a főszereplők, és ők ma elképesztően teljesítettek. Voltak nehéz pillanatok a meccs során, dolgozunk azon, hogy kezelni tudjuk a gyengeségeinket. Bizakodva nézhetünk a jövőbe. Amikor először Telkibe mentem 2018 szeptemberében, temetési hangulat volt az öltözőben. Akkor azt mondtam a fiúknak, hogy mindenki teljes szívvel küzdjön a meccseken. Persze néha kikapunk, de a szív a legfontosabb. Franciaország akár az Eb-t is megnyerheti, de ma az Úr talán ránk nézett fentről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!