Magyarország most először játszik Eb-n a címvédővel

2021. június 15. – 17:44

Másolás

Vágólapra másolva

Ehhez persze annak is köze van, hogy ez csak a negyedik Európa-bajnokság, amin részt veszünk. 1964-ben és 1972-ben is elődöntős volt a magyar válogatott, de a ‘64-es tornán másik ágra került a címvédő Szovjetunió, míg a ’72-esre nem jutottak ki a négy évvel korábban győztes olaszok. Öt éve továbbjutottunk a csoportkörből, de a legjobb 16 között nem a címvédő spanyolokkal, hanem a belgákkal kerültünk össze.

Eddig egyébként 8 meccset játszottunk Eb-ken, 2-2 győzelem és döntetlen, 4 vereség a mérlegünk, 11-14 gólkülönbség. A 11 gólunkból 2-2-t szerzett Novák Dezső, Bene Ferenc és Dzsudzsák Balázs.