Rossi: Most meg kell mutatnunk, hogy férfiak vagyunk

2021. június 15. – 20:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Marco Rossi, a válogatott kapitánya a meccs után arról beszélt, hogy csalódott az eredmény miatt, szerinte a meccs képében azért nem volt akkora a különbség, mint ami a 3-0-s végeredményből látszik. Szerinte nagyon nagy szerencsétlenség, hogy a 83. percben egy megpattanó labdából kapott gólt a csapat, de mint mondta ez megtörténik, amikor négyen védekeznek hátul, ez benne van a pakliban.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

A kapitány azt mondta, hogy a félidőben bátrabb játékra és több támadásra buzdította a csapatot, hogy legyen lehetőségük kijátszani a portugálokat. Ezt szerinte sikerült is kivitelezni, de bizonyos támadásoknak azért lehettek volna precízebbek. Rossi azt is elmondta, hogy nem minden csere működik jól, ami persze az ő felelőssége, de

nem mentséget, vagy alibit keres a játékosainak, itt vannak az Eb-n, ahol bárkivel szemben fel kell tudni állniuk.

Rossi elmondta, hogy most reagálniuk kell, meg kell mutatniuk, hogy férfiak, és képesek az ilyen nehéz helyzetekre is választ adni. Mint monta, nem most van itt az ideje annak, hogy feladják, harcolni kell, hiszen vannak még meccsek – előre kell nézni, nem hátra, ezt a meccset elveszítették, de menni kell tovább.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!