Javulni kell, hogy ekkora nyomást kibírjunk a második félidőben is

2021. június 15. – 18:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A félidő második felében egyre bátrabban kezdett játszani válogatottunk, a 34. percben már 10-12 passz, két keresztlabda is mutatta éledező játékkedvünket. A mai nap Schäfer András nyújt kiemelkedőt a középpályán, labdaszerzései, megindulásai a legjobbak közé emelik a fiatal játékost. A 37. percben is az ő harcosságának köszönhetően indulhattunk először Rui Patrício kapuja felé, majd a Szalai Ádám ellen elkövetett szabálytalanságért megítélt pontrúgást követően a sértett csúsztathatott kapura, ez volt az első kaput eltaláló kísérletünk.

A végére ismét rákapcsoltak a vendégek, kezdtek fáradni hátsó embereink, két hatalmas helyzetet eredményezett a hátsó megingás. Belső védőink rosszul váltottak Diogo Jotáról, aki a harmadik lehetőségét is elpuskázta, Cristiano Ronaldo pedig 5 méterről, a kapu közepéből sem talált be. A félidő legnagyobb lehetősége volt. Volt 5-6 perc, amikor kiszabadult a magyar csapat a saját 16-osa előteréből, de ez a minimális lélegzetvételnyi idő kevés lesz a második félidőben ahhoz, hogy ilyen nyomást kibírjon Marco Rossi együttese.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!