Izgalmasabbá tettük a második féldiőt

2021. június 15. – 19:32

Másolás

Vágólapra másolva

Jóval izgalmasabb, változatosabb volt a második félidő első fele. Feljebb merészkedtek a mieink, Szalai Ádámnak több labdát sikerült megtartania és a támadásépítések is sikeresebbek lettek. Ennek eredményeképp Pepe korai fejese után láthattunk Sallaitól egy távoli bombát és egy Szalai Ádám-kísérletet is.

Megirigyelve a magyar átlövéseket Bruno Fernandes próbálkozott 25 méterről, ez volt a legveszélyesebb az átlövések közül, de Gulácsi hatalmasat védett. Egyre nagyobb a nyomás ismét a magyar csapaton, a védelmünk, kiegészülve a középpályáról kapott segítséggel viszont még nagyobb hiba nélkül állja a sarat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!