Női elnöke lesz a világ legrégibb futballszövetségének

2021. június 8. – 14:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Debbie Hewitt lesz az Angol Labdarúgó-szövetség, az FA következő, egyben első női elnöke – írja az MTI.

Az 1863-ban alapított Football Association (FA) a világ legrégibb futballszövetsége. A keddi közleményükben bejelentették, hogy a héttagú választótestület egyhangú döntéssel Hewitt elnöki kinevezését támogatja. Az új elnök kinevezését július 22-én az FA-t vezető bizottságnak kell megerősítenie, de ez már csak formaiságnak számít. Hewitt januárban lép hivatalba.

Az FA-t jelenleg ideiglenes megbízatással Peter McCormick vezeti azt követően, hogy tavaly novemberben rasszista megnyilvánulásai miatt lemondott Greg Clarke. A hír kapcsán McCormick kiemelte: reményeik szerint az üzleti világ több területén is sikeres Hewitt tapasztalatát a futballban is kamatoztatja majd, miközben a legfontosabb kérdésekben rendkívül hasznos lehet a világlátása és értékítélete.

Hewitt kiemelte: gyerekkora óta rajong a futballért, és örül annak a lehetőségnek, hogy részt vehet egy olyan sportág jövőjének alakításában, amely nagyon sok embernek jelent sokat. Hozzátette: az elmúlt hónapok eseményei megmutatták, hogy az angol labdarúgás életének jelentős pillanatához érkezett, amelynek egyértelmű célja, hogy minden szintű érdekeltje biztosítsa a játék hosszú távú egészséges fennmaradását.

Debbie Hewitt több mint 15 éve dolgozik tőzsdén jegyzett, magántulajdonban lévő vállalatoknál, amelyekben többféle vezetői pozíciót töltött be. A Restaurant Group brit étteremláncot – amelynek ügyvezetője – hat év után, decemberben hagyja el.

Hewitt az angol futball történetének egyik legbizonytalanabb pénzügyi pillanatában veszi át az FA irányítását. A koronavírus-járvány miatt a következő három évre 300 millió fontra becsülik a szövetség veszteségeit. De nemcsak a Covid–19, hanem az elbukott Európai Szuperliga negatív következményeivel is számolnia kell – írja a Guardian.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!