Blőd sérülés miatt kellett feladnia a Roland Garrost a teniszsztárnak
2021. június 2. – 09:48
Oszaka Naomi arra hivatkozva adta fel a Roland Garrost, hogy túl nagy az a lelki nyomás, amit a sajtókonferenciákon való kötelező részvétel ró rá. Azóta kiderült, hogy a sajtókötelezettségel, nemcsak lelki sérüléseket, hanem fizikaikat is tudnak okozni. A cseh Petra Kvitová ezért szállt ki a párizsi teniszversenyről.
Kvitová a második forduló előtt jelezte, hogy feladja a verseny, mert megsérült a bokája. A cseh teniszező szerencsétlenségére elesett, miután végzett egy tévéinterjúval.
A teniszező bokáját MR-rel vizsgálták meg, és ezután döntött úgy, hogy nem játszik a második fordulóban. „Nagyon bosszantó, hogy bejelentem a visszalépésemet a Roland Garrostól. Vasárnap egy mérkőzés utáni sajtóeseményen elestem, és megsérült a bokám” – írta közleményében, és azt reméli, hogy a füves pályás szezonra felépül.
Kvitová tavaly az elődöntőig jutott a Roland Garroson, de ő nem is feltétlenül salakpályás specialista, legnagyobb sikereit Wimbledonban érte el, ahol kétszer is (2011, 2014) nyert a füvön tornát.