Az emelkedő, amelyik olyan, mint egy lassú kivégzés

2021. május 22. – 06:48

Az emelkedő, amelyik olyan, mint egy lassú kivégzés
A 2010-es Giro d'Italián Ivan Basso a Monte Zoncolanon fordította a maga javára a versenyt Fotó: Tim de Waele/Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

A kerékpárversenyek meredek vagy nagyon hosszú emelkedőinek állandó visszatérő jelzője a brutális – mi is előszeretettel használjuk – , de ezek közül néhány azért külön kategóriát képvisel. A Giro d'Italián az egyik rettegett hegy, a Monte Zoncolan, amelyikre éppen szombaton kapaszkodik, és olykor vánszorog majd föl a mezőny.

Amikor 1999-ben a Vuelta a Espanán először tekertek fel az Anglirura, akkor hirtelen az lett a kerékpársport legkeményebb és legutáltabb emelkedője. Nem sokáig maradt egyedülálló, mert 2003-ban a Girón már bekerült a programba a Monte Zoncolan, aminek legyőzése szintén óriási megpróbáltatásokkal és szitkozódással jár.

A kerékpársportban mindig is a Tour de France számít és számított a csúcsnak, de a másik két háromhetes azért időről időre megpróbálja elhomályosítani a francia kört. A 2000-es évek elején a Giro versenyigazgatója, Angelo Zomegnan volt, akinek az volt a filozófiája, ha már a legnagyobbak nem lehetnek, legyenek a legnehezebbek. Ennek szellemében mindig erős programot állított össze, és ezért vezette fel a mezőnyt az 1730 méter magas Zoncolanra is. Érdekesség, hogy a női Girón már előbb, 1997-ben tekertek itt, igaz, nem mentek fel teljesen.

A hegyet a Giro voltaképpen egy futballistának köszönheti. Francesco Guidolin fiatalon maga is játékos volt, majd a 90-es évek végén az Udinese edzője lett. Guidolin a futball mellett a kerékpározást is imádta, gyakran ment el tekerni a hegyek közé. 1998 nyarán csapata edzőtáborából indult el éppen, amikor az egyik barátja megmutatta neki a Zoncolant. Guidolint lenyűgözte az emelkedő, majd tévékommentátor és sportújságíró ismerőseinek duruzsolt róla, így szerzett tudomást a Zoncolanról Zomegnan is, aki ekkor még nem volt a Giro igazgatója, de jóban volt az akkori vezetővel, Carmeno Castellanóval, akinek szintén megtetszett az emelkedő, és 2003-ban már be is került a programba.

A Monte Zoncolanon szűk alagutakon is át kell hajtani
Fotó: Tim de Waele/Getty Images

A Dolomitokban található, az osztrák és a szlovén határhoz is közel fekvő Zoncolanra három út vezet fel, a Girón ezek közül kettőt használtak eddig. Idén, ahogy 2003-ban is, kelet felől, Sutrióból másznak fel a bringások, ezt tartják erősen idézőjelesen a könnyebb útvonalnak, míg a verseny története során ötször Ovaro felől tekert fel a mezőny.

„Olyan, mint egy lassú kivégzés, a Zoncolan legkönnyebb része keményebb, mint a Tour legnehezebbje”

- mondta Gilberto Simoni, aki nyugat és kelet felől mászva is nyert szakaszt a hegyen.

A könnyebb út 14,1 kilométer hosszú, átlagosan 8,5 százalékos meredekségű. Az első két kilométer szinte lapos, utána viszont 10 százalék közelében mozog a meredekség nyolc kilométeren át. Már ez is olyan érték, amin egy amatőr 5-10 km/h-s sebességgel tuszkolja előre magát, de ez még csak a bemelegítés. Bő egy kilométeren át ugyan kienged az emelkedő, de a záró 3 kilométer már igazán borzalmas, az átlagmeredekség 13 százalék feletti, de lábat megállító 27 százalékos részt is találni. Itt már a profik is alig valamivel gyorsabbak egy gyalogosnál.

A Zoncolan profilja Sutrio felől

„Brutális. Könyörtelen. És azért annyira népszerű, mert az emberek szeretik látni a fájdalmat, amit a versenyzők átélnek” – mondta Matt White, a BikeExchange sportigazgatója, aki 2003-ban maga is felmászott a Zoncolanra. Arról is beszélt, hogy mindenki félt ettől az emelkedőtől, ő nagyokat szenvedve hátul jött, és folyamatosan meg-meg tolták a szurkolók.

A Zoncolanra a bringások speciális hajtásrendszert választanak, a megszokott 53 és 39 fogszámú hajtómű helyett előre 50-34-est tesznek, hátulra pedig 28-as vagy akár 34-es fogaskerék is felkerülhet, hogy ilyen körülmények között is megmaradjon a lábfordulatuk.

Amikor 2003-ban először ment fel a mezőny, volt, aki a hegyikerékpárban megszokott három lánctányéros hajtóművet tett fel, míg az olasz fenegyerek, Mario Cipollini azt tervezte, hogy az emelkedő aljában mountain bike-ra vált. A nagy testű sprinter részéről ez egyfajta tiltakozás is lett volna a hegy miatt, de ügyes marketingfogásnak is szánta. Szponzora új bringáját reklámozta volna, ha sérülés miatt nem száll ki a szakasz előtt.

Fabio Aru küzd az emelkedő tetején a 2014-es Girón több tízezer néző között
Fotó: Tim de Waele/Getty Images

Az Ovaro felől vezető út, amelyet még Benito Mussolini építettet 1940-ben, hogy a fontosabb határokra el tudjon jutni a katonai utánpótlás, átlagmeredeksége nagyobb, 11,5 százalékos, ott bő 10 kilométer alatt küzdik le az 1200 méternyi szintkülönbséget. A 2. és a 8. kilométer között igazán durva az emelkedő, száz métereken át 20 százalék körüli a meredekség, ha lehet ilyet állítani, az utolsó két kilométer a lazább. A 2014-ben itt tekerő David Millar azt nyilatkozta, hogy gyűlöli ezt a hegyet,

karrierje során ez volt az egyetlen olyan hely, ahol automatikusan leállt a komputere, mert az nem érzékelte a haladást.

Általában ez az a szakasz, amelyiken nemcsak a lábak állnak görcsbe, hanem a karok is, olyan keményen pumpálnak a kormány fölött a biciklisek.

Több versenyző is azt mondta, hogy ezen az emelkedőn nem is az ellenfelekkel küzdenek, hanem a gravitációval. A legjobb taktika pedig az, ha mindenki saját tempóban megy fel, nem a másikat figyeli. Svein Tuft szerint ez az a nap, amikor az összetettben esélyesek azon imádkoznak, hogy csak ma legyenek jó lábaik. Amikor 2018-ban utoljára erre járt a Giro, az összes hegyimenő, Chris Froome-tól Thibaut Pinaut-n át Tom Dumoulinig azt mondta, hogy ez a valaha volt legkeményebb emelkedő, amit teljesítettek. A már említett Angliru annyival könnyebb, hogy néhány hajtűkanyarban kienged, a Zoncolan azonban végig kérlelhetetlenül meredek.

A Zoncolan olyan, mint egy temrészetformálta stadion
Fotó. Tim de Waele/Getty Images

Az olasz sajtó már 2003-ban hangzatos nevet talált a Zoncolannak, a La Gazetta dello Sport Rózsaszín sárkánynak titulálta, de a verseny után már csak a Szörny néven emlegették. Az emelkedőt persze a szurkolók teszik igazán élővé, a tető közelében közel százezer ember fér el, akik mintha csak egy természet által kialakított stadionban lennének. Idén a járványügyi szabályok miatt a szervezők csak ezer embert engednek fel, de ők nagyon lelkesek. 12 perc alatt ment el az összes belépő. A hegy képéhez nemcsak a fürtökben álló szurkolók tartoznak hozzá, hanem a motorosok vállára vetett biciklik is. Az Ovaro felőli út vége olyan szűk, hogy a kísérőautókat nem engedik be a mezőnybe, így a szerelők motorokra ülnek. A hegymenetben folyosószerűen szűk alagutakon is áthajtanak a bringások.

A Zoncolanra először mászik majd fel Valter Attila és Dina Márton is. Egyikük sem járta be az útvonalat előre.

Valter azt mondta, ha elég sokszor megy fel valaki Dobogókőre, úgy is fel lehet készülni rá, arra számít a szombati szakaszon, hogy négyórányi közepes szenvedés után egyórányi nagy szenvedés következik.

Dina az mondta, hogy ha nem lesz szökésben, akkor neki annyi lesz a feladata, hogy szépen lassan feltekerjen a grupettóval. Úgy véli, neki nem is ez lesz a legnehezebb szakasz, hanem a 16., amin közel 6000 méter a szintemelkedés.

Források: Cyclingweekly | Wanderlust | Wikipedia | Inrng

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!