Még mindig életben lehetne Maradona egy jelentés szerint, hét embert gyanúsítanak a megölésével

2021. május 21. – 08:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak hét embert, akik halála előtt kezelték Diego Maradonát, írja a Sky.

Az 1986-ban világbajnoki címet szerző futballista 2020 novemberében halt meg szívrohamban, néhány héttel agyműtétje után. Most hét embert, akik Maradonát kezelték a halála előtti napokban, gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak.

Egy orvosi bizottság által készített, és az ügyészségnek május elején átadott jelentés szerint a Barcelona és a Napoli egykori játékosa több mint 12 órán át kínlódott,

nem kapott megfelelő orvosi ellátást, és még mindig életben lehetne, ha időben kórházba került volna.

Leopoldo Luque idegsebész és Agustina Cosachov pszichiáter is a vádlottak között van, egy pszichiáter, egy orvos, két ápoló és egy nővérkoordinátor mellett.

Köztudott volt, hogy Maradona kábítószer- és alkoholproblémákkal küzdött. Halála után Luque azt mondta egy helyi televíziónak: „A tőlem telhető legjobbat tettem Diegóval. Segítségre volt szüksége.”

Az orvosi testület jelentése szerint azonban az orvoscsapat figyelmen kívül hagyott olyan jeleket, amelyek azt mutatták, hogy veszélyben van a korábbi focista élete. Szerintük az ellátás nem felelt meg a minimális követelményeknek egy olyan személy számára, akinek korábban egészségügyi problémái voltak, és „megfelelő kórházi kezeléssel” túlélhette volna az esetet.

Luque ügyvédje korábban azt mondta, a jelentés tartalma hibás és elfogult, megkérdőjelezhető a tudományos megalapozottsága. A valaha élt egyik legjobb futballistáról írt nekrológunkat itt olvashatják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!