Tour de Hongrie: a somogyi dombok nem rázták szét a mezőnyt, friss lábakkal érkeztek a sprinterek

2021. május 13. – 09:37

frissítve

Tour de Hongrie: a somogyi dombok nem rázták szét a mezőnyt, friss lábakkal érkeztek a sprinterek
A Tour de Hongrie első szakaszát a német Phil Bauhaus nyerte mezőnyhajrában, KaposváronFotó: Vanik Zoltán/tdh.hu

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar kerékpárrajongók az elmúlt napokban biztosan a Giro d'Italiára figyeltek, ahol kedden éppen Valter Attila remekelt, de szerdán elindult a legfontosabb hazai verseny is, a nagy körversenyek mintájára életre hívott Tour de Hongrie. A magyar kör az elmúlt években folyamatosan fejlődött, és már szinte olyan mezőny van, mint a legnagyobb futamokon. Idén nyolc első ligás, World Tour-csapat nevezett.

A TdH-t már tavaly is járványügyi helyzetben rendezték meg, májusról szeptemberre halasztva, idén összejött a májusi időpont. A verseny minden résztvevőjére (bringásra, rendezőre, útbiztosítóra) szigorú szabályok vonatkoznak, naponta kell koronavírustesztre menni, és buborékban is tartják a mezőnyt, elkerülve a fertőzésveszélyt.

A járványhelyzet ellenére Eisenkrammer Károly főszervező azt reméli, hogy a nyitás egyik eseménye lehet a TdH, hiszen a kerékpározás amúgy is a szabadság szimbóluma. Ezt a nézők igazolták is, a somogyi falvakon átsuhanó mezőnyt, több településen is szervezett szurkolás fogadta, zászlót lengető iskolások, vagy éppen népviseletbe öltöző fiatalok köszöntötték a bringásokat, és a kaposvári befutóhoz is sokan kijöttek.

A somogyvári emelkedőt mássza meg a mezőny a Tour de Hongrie-nFotó: Pertorini Márió/thd.hu
A somogyvári emelkedőt mássza meg a mezőny a Tour de Hongrie-nFotó: Pertorini Márió/thd.hu

A 173 kilométeres szakasz útvonalát a somogyi dombokra tervezték meg, és ugyan volt egy-két húzósabb emelkedő, de egy ilyen szintű mezőnyt nem nagyon rázhatott meg. Az etap előtt Dér Zsolt, a magyar válogatott szövetségi kapitánya nem várt nagyon nyugodt szakaszt. „Még mindenki friss, nagy menés lehet az elején. Tíz olyan csapat van, amelyiknek nagyon erős sprintere van, de őket megpróbálhatják megdolgoztatni a többiek, hogy például a tavaly három szakaszt nyerő Jakub Mareczko se érkezzen friss lábbal. Mi is próbálkozunk majd szökéssel, de ha nem jön be, akkor jó felvezetést próbálunk adni a sprintben.”

Az igazán nagy menés nem jött össze, bár az etap elején sok akció indult, ebben volt magyar válogatott versenyző is, de ígéretes elmenés csak körülbelül 40 kilométer után alakult ki. A 2018-ban a hegyi pontversenyt nyerő Patryk Stosz, Diego Pablo Sevilla és Fabio Van den Bossche állt össze. Legnagyobb előnyük három és fél perc körül volt, de Kaposvárhoz közelítve a mezőny megkezdte az üldözést. A sort többször is a magyar válogatott vezette, a sprinterükért, Karl Ádámért dolgoztak.

A Tour de France-on napraforgó táblákkal fotózzák a mezőnyt, nálunk repcévelFotó: Pertorini Márió/tdh.hu
A Tour de France-on napraforgó táblákkal fotózzák a mezőnyt, nálunk repcévelFotó: Pertorini Márió/tdh.hu

A szökevényeknek nem volt esélyük hazaérni, bedarálta őket a mezőny, Van den Bossche tartott ki legtovább, de a céltól hét kilométerre őt is utolérték, biztossá vált a mezőnyhajrá.

A sprintben Mareczko ezúttal is jól helyezkezdett, a de a Bahrain-Victorius kerékpárosa, Phil Bauhaus elég simán kikerülte, a tavalyi pontverseny győztese ezúttal csak második lett. A harmadik helyen a Bora-hansgrohe, Jordi Meeus érkezett meg. A legjobb magyar Karl Ádám lett, ő a 17. helyen jött meg.

„Be volt tervezve, hogy én vagy Orosz Gergő leszünk ott a végén, de nekem sem úgy sikerült a sprint, ahogy terveztem. Mareczko kerekét figyeltem, ő már nyert idén is versenyeket, de egy bahreines pont elém borított ki, és megtört a lendületem. Az egész csapat jól ment, jó munkát végezték, pozícióban tartottak, ez köszönöm is nekik. Még van három lehetőségem, megpróbálok elöl bejönni, egy top 10-es eredmény sem lenne rossz, de ha jó napom van, a top 5-ben is végezhetek” – nyilatkozta Karl, a magyar válogatott sprintere.

Az összetettben is a szakaszgyőztes Bauhaus vezet, az első helyért járó tíz bónusz másodperce miatt négy másodperccel vezet Mareczko előtt. A harmadik Stosz, aki még egy részhajrában szerzett bónusszal foglalta el a harmadik helyet.

Csütörtökön Balatonfüred és Nagykanizsa között teker majd a mezőny, megint lesz néhány emelkedő, de jó esély van rá, hogy megint egy bolyban érkeznek meg a kerékpárosok. A sprintereknek lehet esélyük a harmadik etapon is, és zárószakaszon, Budapesten. Karl Ádám úgy véli, hogy neki fekszik a sok kanyaros, körpálya.

Eredmények:
1. szakasz:
1. Phil Bauhaus (német, Bahrain-Victorius) 3:54:12
2. Jakub Mareczko (olasz, Viní Zabú) azonos idő
3. Jordi Meeus (belga, Bora-hansgrohe) azonos idő

Összetett:
1. Phil Bauhaus (német, Bahrain-Victorius) 3:54:12
2. Jakub Mareczko (olasz, Viní Zabú) + 4 másodperc
3. Patryk Stosz (lengyel, Vosters ATS Team)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!