Idő előtt visszatért a Győrrel négy BL-t nyerő Ambros Martín az ETO-hoz

2021. május 10. – 22:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A korábbi sikeredző, Ambros Martín a tervezettnél két hónappal korábban, már hétfőn visszatért a Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának vezetőedzői posztjára, írja a klub hivatalos bejelentése nyomán az MTI.

Martín 2012 és 2018 között négy Bajnokok Ligája-győzelmet szerzett a Győrrel, itthon pedig a bajnokságot és a Magyar Kupát is ötször nyerte meg. Martín második győri időszakában szombaton mutatkozik be a kispadon, amikor az ETO ugyancsak a Ferencvárossal találkozik a Magyar Kupa veszprémi elődöntőjében. Mindkét együttesnek négy bajnoki meccse van hátra az idényből, és a győriekre május 29-30-án vár még a Bajnokok Ligája budapesti négyes döntője is.

A korai érkezés hátterében Danyi Gábor múlt heti kirúgása áll: a Győr múlt szerdán 31-22-re kikapott a Ferencváros otthonában, ezzel lépéshátrányba került a bajnokságban a nagy riválissal szemben, emiatt kellett idő előtt mennie a nyártól a Siófoknál dolgozó Danyinak.

Ambros Martín a Győr vezetőedzőjeként még 2015-ben – Fotó: Kovács Anikó / MTI
Ambros Martín a Győr vezetőedzőjeként még 2015-ben – Fotó: Kovács Anikó / MTI

Szombaton, a Debrecen elleni győztes bajnokin Görbicz Anita irányította az ETO-t, hétfőn pedig a klub bejelentette, hogy Ambros Martín – akinek a nyári visszatérését március 7-én hozták nyilvánosságra – már most átveszi a csapatot. „A megállapodásunk Görbicz Anitával egy meccsre szólt. Segített a csapatnak, de elmondta, hogy mindenképpen játékosként szeretné befejezni a szezont” – idézi a klub honlapja Bartha Csaba elnököt.

Bartha szerint az edzőkeresés során az egyik fő szempont az volt, hogy a rendelkezésre álló rövid idő alatt olyan embert válasszanak, aki minden szempontból jól ismeri a klubot, ezért kérték fel Ambros Martínt, hogy július helyett már most kezdje meg a munkát a csapattal. A megbízást elfogadta, és hétfőn megtartja első edzését a keretnek. Martín nem változtat a szakmai stábon a szezon további részére – a második győri időszakát szombaton, a Ferencváros elleni kupaelődöntővel kezdi majd meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!