Több száz ManUtd-szurkoló tört be az Old Traffordra, elmarad a Liverpool elleni meccs
2021. május 2. – 16:28
frissítve
Frissítés: A Manchester United honlapján megjelent egy közlemény, ami szerint a meccs a tüntetés miatt elmarad, az új időpontot még keresik.
Nem sokkal a Liverpool elleni bajnoki előtt több száz Manchester United-szurkoló tört be az Old Trafford pályájára, hogy a klubot birtokló amerikai Glazer család ellen tüntessenek, írja a BBC. A stadionon kívül még többen gyűltek össze, a szurkolók egy csoportja pedig a csapat hoteljét próbálta blokád alá venni, de a rendőrség nagy erőkkel közbelépett. Az egyelőre nem világos, hogyan sikerült a szurkolóknak bejutniuk a stadionba. Az eredeti kiírás szerint magyar idő szerint 17:30-kor rendezték volna a meccset, de a szurkolók akciója miatt elhalasztották a kezdést.
Valószínűleg az verte ki a szurkolóknál a biztosítékot, hogy a MU is részt vett volna a Szuperligában, amit a leggazdagabb európai futballklubok hoztak létre, kvázi a Bajnokok Ligája alternatívájaként, a még nagyobb bevétel reményében. (A Szuperligáról ebben a cikkünkben írtunk részletesen.) Nem csak a szurkolóknak, az UEFA-nak sem tetszett a szakadár klubok kezdeményezése, nagyon kemény szankciókkal büntették volna a szuperligás klubokat és a játékosaikat.
A kezdeményezést övező felháborodás hatására egyre-másra léptek vissza a klubok: elsőként a Chelsea és a Manchester City jelezte, hogy mégsem kér az elitligából, nem sokkal később a MU is így tett. A botrány hatására távozott a ManUtd alelnöke, Ed Woodward, aki előtte sem volt túl népszerű a szurkolók körében. Glazerék egy ideje már tervezik az angol klub eladását, lehet, hogy a Szuperliga körüli balhé és a szurkolók ellenállása lesz a katalizátor, hogy mielőbb távozzanak.