A Fradi ingyen várja a nemzet hőseit a Mezőkövesd elleni hazai idényzárásra

2021. április 30. – 12:10

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A részletes szabályokat a klub honlapja ismerteti, a jogosultaknak is kell védettségi igazolás, de amúgy mehetnek az orvosok, mentősök, gyógyszerészek, katonák, rendőrök és börtönőrök.

A Fradi sorozatban harmadszor lett bajnok, ami ha jól számolom (na jó, ha a Wikipédia jól számolja), már a 32. bajnoki címe. A járványügyi intézkedések lazulásának hála Lovrencsics Gergőéknek végül esélyük nyílik arra, hogy ezt a diadalt nézők előtt is megünnepeljék, hiszen az utolsó hazai bajnoki fordulót a csapat szombat este, a Mezőkövesd ellen vívja (érdekesség, hogy az ellenfél edzője most az a Pintér Attila, aki maga is Fradi-ikon volt).

A Fradi úgy döntött, hogy a mérkőzésre meginvitálja a „nemzet hőseit”, amelyről ebben a közleményben adott számot. A Telex.hu korábban a foci-Eb budapesti meccsei miatt merengett el azon, hogy mennyire kockázatos a nagy létszámú focimeccs megrendezése.

Mit érdemes mérlegelni? Természetesen a néző tud óvatos lenni, távolságtartással, maszkkal, ahogyan a klub is a megkövetelt védettségi igazolással, de azért attól is lehet tartani, hogy mégiscsak kialakulnak tumultusok a mosdóknál, a büféknél, a kapuknál vagy a közlekedési eszközökön.

Ráadásul a focimérkőzésen az ember olyan tevékenységeket szokott végezni, amely vírus szempontjából fokozottan veszélyes, például a bírót élteti (ritkábban) vagy szidja (gyakrabban), a boldogságtól aléltan énekel, vagy éppen az ellenfél elhibázott becsúszása után eltorzult arccal üvölt.

Egyelőre a járványügyi adatok azért még magasak, de természetesen az is biztos, hogy a minél magasabb oltottsági adatok elérésével azok, akik igényeltek oltást, és voltak olyan szerencsések, hogy már sorra is kerültek, indokoltan mozognak kicsit szabadabban. Az egészségügyisek például alapvetően már be vannak oltva.

Mindenesetre a Fradin nem múlik, a csapat egy 14 év alatti kísérővel együtt szívesen fogadja a következő foglalkozások képviselőit (a teljesség igénye nélkül):

orvosok, ápolók, mentőtisztek, mentősofőrök, otthoni betegápolók, gyógyszerészek, gyógyszerkutatók, katonák, polgárőrök, rendőrök, határrendészek, börtönőrök, tűzoltók.

A meghívás kizárólag egyetlen találkozóra szól, csak védettségi igazolvánnyal lehet bejönni, akinek pedig még nincsen fradis kártyája, annak ezt ki kell váltania, de a klub ebben is segít, átvállalja az elkészítés költségeit.

Az ellenzéki politikusok mindenesetre nem túl lelkesek a Fradi-meccs és az oltási hajrá vélt összefüggései miatt. Fekete-Győr András így fogalmazott:

„Szombatra teltházas Fradi-meccset szeretett volna a Fidesz pártigazgatója, ma elő is került 100 000 Pfizer-vakcina. Mi lenne, ha nem Kubatov meccseihez igazítanák az oltási tervet?”

Gyurcsány Ferenc pedig így fogalmazott:

„Kubatov focicsapata miatt megnyitják a Pfizer-csapokat, de akinek korábban szüksége lett volna rá, azok nem kaptak. Legyen akkor innentől minden nap szabad vakcinaválasztás. Ne csak Fradi meccs előtt. Rendben van, fiúk?”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!