Klopp: A véleményem nem változott, remélem, a szuperliga sosem jön létre
2021. április 20. – 00:14
Jürgen Klopp ismét megerősítette, hogy nem támogatja a szuperliga ötletét, szerinte a Bajnokok Ligájával és az Európa Ligával „kiváló termékei” vannak a futballnak, írja a Sky.
Klopp annak ellenére bírálta az új kupasorozat ötletét, hogy a Liverpool tagja annak a tizenkét „szakadár” klubnak, amelyek létre akarják hozni az új sorozatot. A BL-győztes német edző már 2019-ben bírálta az erre vonatkozó terveket, akkor úgy fogalmazott: „Remélem, hogy a szuperliga sosem jön létre, a Bajnokok Ligájával és az Európa Ligával kiváló termékei vannak a futballnak”.
Számára a Bajnokok Ligája a szuperliga, „amelyben nem mindig ugyanazok ellen a csapatok ellen játszol”. A német tréner érti a gazdasági szempontokat, „de miért kellene létrehoznunk egy olyan rendszert, ahol a Liverpool tíz egymást követő éven keresztül kerül szembe a Real Madriddal? Ki akarja ezt látni minden évben?” – tette fel a kérdést két évvel ezelőtt.
A Leeds elleni bajnokit megelőzően most szembesítették a korábbi mondataival, és megerősítette, hogy továbbra is így gondolja. Mint mondta, „Ez egy nehéz ügy. Az emberek nem örülnek ennek, és ezt meg tudom érteni, de nem mondhatok erről többet, mert nem voltunk bevonva, sem a játékosok, sem én. Meg kell várnunk, hogyan alakul a dolog.”
A Sky szakértőjeként dolgozó korábbi manchesteri klublegenda, Gary Neville szerint Klopp ezekkel a kijelentéseivel megsemmisítette a Liverpool tulajdonosait az országos televízióban. A Liverpool egyik legrutinosabb játékosa, James Milner sincs jó véleménnyel a szuperligáról, a Skynak azt mondta: „Csak a személyes véleményemet tudom elmondani. Nem szeretem, és remélem, hogy nem jön létre.”
Arról, hogy a szuperliga arcon köpi a futballt, vagy inkább forradalmat csinál, itt írtunk hosszabban.