Bivalyerős csoportba került a női kézilabda-válogatott az olimpián

2021. április 1. – 11:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar női kézilabda-válogatott a címvédő Oroszországgal (ROC), valamint Franciaországgal, Spanyolországgal, Svédországgal és Brazíliával került egy csoportba az idén nyárra halasztott tokiói olimpia csoportkörének csütörtöki sorsolásán.

A női válogatott 2008-ban szerepelt legutóbb olimpián, egyenes ágon most sem jutott ki, az itthon rendezett pótselejtezőn biztosította be a helyét két nem túl nehéz meccsel. A 12 csapatos olimpiai tornán nem nagyon van könnyű ellenfél, csak azt tudhatta előre a magyar csapat, hogy az Európa-bajnoki címvédő norvégokat elkerülik a csoportban.

A Bázelben rendezett sorsoláson a magyar válogatott csoportjába kerültek az erősebb csapatok. A címvédő oroszok mellett a 2020-as Eb-n második franciákat, a 2019-es világbajnokságon második spanyolokat, a pánamerikai bajnok brazilokat és a svédeket kapta meg Elek Gábor csapata.

„Azon talán lehet vitatkozni, hogy az 1. kalapból húzott csapatok közül a holland vagy a spanyol válogatott az erősebb, de a többi kalapból egyértelműen a nagyobb játékerőt képviselő válogatottakat kaptuk, nagyon nehéz a csoportunk. Óriási kihívás lesz a negyeddöntőbe jutni, de természetesen ez a célunk!” – idézte Elek Gábor szövetségi kapitányt a Magyar Kézilabda Szövetség oldala.

Mindkét nem esetében az első négy-négy helyezett jut a negyeddöntőbe a két hatcsapatos csoportból. A férfiak döntőjére augusztus 7-én, a nőire másnap kerül sor. Minden mérkőzést a tokiói Jojogi Nemzeti Sportcsarnokban játszanak.

A magyar női kéziválogatott ötödiknél rosszabb helyen soha nem végzett olimpián, legjobb eredménye pedig a 2000-ben, Sydney-ben szerzett ezüstérem volt.

A csoportbeosztások:
nők:
A csoport:
Angola, Koreai Köztársaság, Norvégia, Montenegró, Hollandia, Japán
B csoport:
Brazília, Franciaország, Magyarország, Oroszország (ROC), Spanyolország, Svédország

férfiak:
A csoport:
Argentína, Spanyolország, Németország, Franciaország, Norvégia, Brazília
B csoport:
Bahrein, Egyiptom, Portugália, Svédország, Dánia, Japán

A magyar női válogatott programja:
július 25.: Magyarország–Franciaország
július 27.: Magyarország–Brazília
július 29.: Magyarország–Oroszország (ROC)
július 31.: Magyarország–Spanyolország
augusztus 2.: Magyarország–Svédország
a női torna további játéknapjai:
augusztus 4.: negyeddöntő
augusztus 6.: elődöntő
augusztus 8.: döntő és bronzmérkőzés

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!