Nem emelnek semmilyen vádat Tiger Woods autóbalesete miatt

2021. február 25. – 06:10

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Semmiféle bűncselekmény gyanúja nem merült fel. A golflegenda már jobban van, ám sérülései súlyosak.

Semmilyen bűncselekményre utaló gyanú nem merült fel a baleset körülményeinek vizsgálata során, közölte a Los Angeles-i seriff Tiger Woods minapi autóbalesetével kapcsolatban. Alex Villanueva egy Facebook-live bejelentkezésben, amelyet a CNN idézett, azt mondta:

„A történtek továbbra is balesetként értékelhetőek. A balesetek nem bűncselekmények. Csak megtörténnek néha”

– fogalmazott a seriff a golflegendát érintő, esetleges vádakat firtató felvetésekre reagálva. Woodsnak ugyanis korábban szembe kellett már néznie a hatóságokkal, miután tudatmódosító szerek hatása alatt vezetett. Most tehát azonban ilyesmiről nincs szó a Los Angeles-i rendőrség szerint.

Beszámoltunk róla, hogy a sportoló terepjárója miután lesodródott az útról, fának csapódott, majd többször is megfordult tengelye körül a hegyoldalban, amíg az oldalára borulva megállt.

Woods privát golfórát adott volna az egyik NBA-játékosnak, Dwyane Wade-nek – hétfőn már együtt gyakoroltak, és épp a helyszínre tartott, amikor megtörtént a baleset.

A golfozó dzsipje totálkáros lett, a sportolót tűzoltók szabadították ki a roncsok közül.

Az utastér kevésbé rongálódott, ezért az egyedül utazó Woods nem volt életveszélyes állapotban, tudott kommunikálni a helyszínre érkező mentőkkel, de az is látszott, hogy súlyos sérüléseket szenvedett.

Woods jobb lába sérült különösen, többszörös nyílt törése van a sípcsontján, ezeket rögzítették. A bokasérüléseit ellátták, csavarozni kellett a csontjait.

A CNN cikke szerint a sportoló már jobban van, felébredt a műtétje után, és teljesen képben volt.

Woods folyamatosan hátsérülésekkel bajlódik, tavaly decemberben már ötödször operálták meg, ezért kizártnak tartotta, hogy áprilisban visszatérjen. Mostani balesete miatt azonban a nyári játéka is kérdésessé vált.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

A Telex legfrissebb koronavírussal kapcsolatos híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!