Az 54-es vébé-részvételért ki-ki meccset játszottak a németek ellen, majd Németország elnyelte őket
2021. február 7. – 09:18
frissítve
Volt egy egymilliósnál is kisebb terület a második világháború utáni Európában, aminek Franciaország és Németország vezetői függetlenséget szántak, de zömmel német lakói tíz évvel a második világháború után az európai protektorátus helyett a Németországhoz való csatlakozást választották. Ez a terület a Saar-vidék, az akkor a francia második ligában is játszó FC Saarbrückennel szinte teljesen megegyező válogatottjuk 19 mérkőzést játszott, köztük két olyan vébéselejtezőt, ami a futballtörténelem legérdekesebb meccsei között marad fenn.
Izgalmasan kezdődött az 1954-es futball-világbajnokság selejtezősorozata. Saar-vidék válogatottja fennállása első tétmérkőzésén 0-2-ről fordítva 3-2-re nyert Norvégiában. Két hónappal később az ugyanebben a csoportban lévő nyugatnémet válogatott utazott Oslóba, de csak 1-1-et játszott a hazaiakkal – az egyenlítés sikerült, a fordítás már nem. Mindez azt jelentette, hogy az egyes selejtezőcsoportban Saar-vidék Németországot és Hollandiát megelőzve vezetett. Ha ez lett volna a végeredmény is, akkor a magyar aranycsapat aligha találkozik az NSZK válogatottjával az 1954-es focivébé döntőjében, máig tartó traumát okozva ezzel több millió magyarban.
A csoport végeredménye nem ez lett, Stuttgartban 3-0-ra, odahaza, Saarbrückenben 3-1-re kapott ki Saar-vidék válogatottja a németektől, a három tagú csoportból így az NSZK utazhatott a vébére. Ez utóbbi volt a Saar-vidék válogatottjának negyedik, egyben utolsó tétmeccse. Két évig játszották még a barátságos mérkőzéseiket, és a hollandok elleni 2-3-mal véget ért a Saar-vidék válogatottjának 1950-ben kezdődő története. De miért is alakult meg egyáltalán?
Párizs esélyt kapott
A német-francia ütközőzónában elhelyezkedő, vasércben és szénben gazdag, alapvetően németajkú Saar-vidék mindig is különleges helyet foglalt el a németek és franciák történelmében. A franciák időnként szemet vetettek rá, XIV. Lajos, majd Napóleon is megszállta, de történetünket indítsuk inkább az első világháború befejezésétől. A Komárom-Esztergom megyénél is kisebb területű, de jóval nagyobb népsűrűségű Saar-vidéket 15 évre a Népszövetség felügyelete alatt ugyan, de megkapták a győztes franciák. Bányáik és más ipari létesítményeik a franciákat illették, és Párizs kapott esélyt, hogy a német Saar-vidéket másfél évtized alatt úgy magához édesgesse, hogy lakói egy népszavazáson Berlin helyett Párizst válasszák. Párizs az eséllyel nem élt, pedig közben Németországban a nácik jutottak hatalomra, akiknek Saar-vidéken nem volt támogatottságuk, még egy valamirevaló nácipárt se létezett. Ennek ellenére az 1935-ös népszavazáson a lakosság 90,57 százaléka az akkor már nemzetiszocialista Németországhoz való csatlakozás mellett döntött.
A Saar-vidék a németek újabb világháborús veresége után is francia megszállás alá került, és majdnem ugyanannyi ideig kérdéses volt a sorsa, mint az első világháború után.
Saarbrücken a francia 2.-ben
A francia sportéletbe nem akartak betagozódni a futballisták, bár a terület legjelentősebb klubja egy évig játszott a francia második ligában, fel is jutott, de az első osztályban már nem indult el. A második világháborús német megszállás alatt a német ligába kényszerített francia klubok ugyanis hevesen tiltakoztak az ellen, hogy a német Saarbrücken ellen kelljen játszaniuk. A Saarbrücken a Saar-vidék helyi bajnokságában végül nem is játszott, hanem 1952-ben betagozódhatott a német bajnokságba.
Pedig ekkor még messze nem volt megoldva Saar-vidék sorsa. Mi több, az 1952-es helsinki olimpián a Saar-vidék zászlaja (a skandináv államok zászlajaihoz hasonló északi kereszt két és piros mezőkkel) alatt versenyzett kilenc sportágban 36 sportoló. Érmet nem szereztek, a 69 ország versenyében 44. helyen végeztek. A legjobb helyezést Therese Zenz érte el, kilencedik lett kajak egyesben 500 méteren, két évvel később pedig – még mindig Saar-vidék színeiben – világbajnokságot nyert. Melbourne-ben és Tokióban az olimpiai dobogóra is felállhatott, de már az Egyesült Német Csapat tagjaként. (1956-tól 1964-ig Kelet- és Nyugat-Németország együtt versenyzett, a szétválás után indult meg az NDK doppinggyár, erről itt írtunk részletesen>>>)
Európai Saar-vidék? Nein!
A Saar-vidék futball-válogatottja lényegében a Saarbrücken futballcsapatával egyezett meg. Egy-két olyan játékosuk volt, akik voltak olyan erősek, hogy az egyesülés után számításba jöjjenek a német válogatottban is. A legnagyobb erősségük azonban a kispadon ült, egy bizonyos Helmut Schön. Miután a Hertha BSC-nél befejezte játékospályafutását, a Saar-vidék szövetségi kapitányaként kezdte edzői karrierjét, majd az egyesülés után a német válogatottat világbajnoki címig vezető Sepp Herberger segítője lett. A stafétát 1964-ben vette át, tizennégy évig tartó szövetségi kapitánykodása alatt az NSZK nyert világbajnokságot és Európa-bajnokságot is.
A Saar-vidék jövőjéről a német kancellár és a francia miniszterelnök állapodott meg 1954-ben. Az idő Konrad Adenauer német kancellárt sürgette, a Saar-vidék ügyének rendezése nélkül ugyanis a franciák nem járultak hozzá, hogy az alig kilenc éve világháborút vesztő Németország csatlakozzon a NATO-hoz. A terv az volt, hogy az autonómmá váló, de gazdaságilag Franciaországtól függő területet egy európai biztos irányítsa. A megegyezést népszavazásnak kellett szentesítenie. Franciaország annyira biztos volt abban, hogy Saar-vidék nagy többségben német lakossága igennel szavaz, hogy nem is számoltak az elutasítással. Végül borult a papírforma, és elképesztően magas, 96,73 százalékos részvétel mellett a szavazók 67 százaléka elutasította az európai státust. 1957. január elsejével a Saar-vidék Németország szövetségi tartománya lett.