A Hitlerjugend tagja volt, mielőtt az NDK sportját a csúcsra vitte a doppingdoktor

„Olyan testben kell tovább élnünk, ami sosem lesz a sajátunk. A félelem viszont velünk marad, hogy a kis kék pirulák, amiket fiatalon belénk adagoltak, időzített bombaként viselkednek, és egyszer felrobbannak.”

Ezek a keserű szavak 2000-ben hangoztak el: a rendszerszintű NDK-s doppingolás egyik áldozata, Ute Krause mondta tanúként, amikor Manfred Ewaldnak bíróságon kellett felelnie a tetteiért. A depresszióval küzdő egykori olimpiai kerettag úszó férje, Andreas Krieger Heidi néven, nőként született, és Európa-bajnok súlylökő lett 1986-ban, de rengeteg pirulát és hormonkoktélt kapott, és később férfiként folytatta az életét. Az övé a legszélsőségesebb példa a keletnémet doppinghorrorra, Ewald története pedig megmutatja, hogyan jutottunk el idáig.

Manfred Ewald 1926-ban született a ma lengyel területen fekvő Podjuchyban, ami Szczeczin egyik külvárosa. Belépett a Hitlerjugendbe, fiatalon tagja lett a náci pártnak, 1944-ben harcolt is, és a Vörös Hadsereg fogságába esett. Szabadulása és a háború után a német kommunista párt tagja lett, 1948-ban egyszerű funkcionáriusként került a sport közelébe, majd folyamatosan lépett előre, mert jó szervezőnek bizonyult. 1952-ben a Rundschau am Montag nevű lapban így foglalta össze, mi kell a kimagasló sportélethez:

• a sport tömegbázisának megteremtése;
• a tömegbázis kiszélesítése és megszilárdítása;
• a sportolók teljesítményének magasabb színvonalra emelése.

Az első kettőben gyors eredményeket ért el, 1955-ben már előretörésről beszélt, mert az NDK atlétái több csúcsot értek el, mint az NSZK-s konkurensek: pontosan 10-6 volt az arány. Ewald akkor már a minisztertanács mellett működő sportbizottság elnöke volt.

1955 azért is fontos év, mert a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ekkor, hat évvel a megalakulása után felvette az NDK-t a soraiba. Ewald úgy látta, hogy az iskolai és gyereksport mindennek az alapja, ezért arra a területre koncentrálta az erőket. Az atlétika mellett az úszást, az evezést, a birkózást, a tornát és a súlyemelést nevezte meg mint olyan sport, ahol igazán ki lehet emelkedni. A kerékpárral és az ökölvívással kiegészülve ezek a sportágak lettek a keletnémet élsport alapjai.

A magasabb színvonal emelésében az edzők mellett jelentős segítséget kapott a Jenapharm nevű gyógyszergyártól, ami a hatvanas években kifejlesztette a csodadoppingszert, az Oral Turinabolt.

A szocialista tábor országai sok segítséget nyújtottak egymásnak a sportélet szervezésében, edzői módszertanban, de komolyan versengtek is egymással. Ezért a Jenapharm nem kérkedett különösebben a laborban kikotyvasztott titkos csodaszerével, pedig a csúcsidőszakban évente 1,8 millió darab készült el belőle: a rózsaszín pirulában 1 milligramm hatóanyag volt, a kékben az ötszöröse. Ewald első számú segítője, Manfred Höppner feladata volt a gyógyszerek szétosztása, elsötétített kis berlini irodájában fontos kérdések dőltek el. Ewald és Höppner később együtt ültek a vádlottak padján, utóbbi a tárgyalóteremben bocsánatot is kért az áldozatoktól.

Nem tudták, mit kapnak, vitaminnak hitték

A Turinabol anabolikus szteroid. Segíti a fehérjeszintézist, növeli az izomtömeget és a tűrőképességet, hatására a fáradékonyság elkerüli az embert. A sportolók nem tudták, mit kapnak, egyszerű vitaminnak hitték. Olykor teába csempészve kapták meg, máskor az edző maga felügyelte, beszedik-e a kiválasztott versenyzők.

Ewald a csapatával már csecsemőkorban elkezdte a leendő csúcssportolók kiválasztását a szülők testalkata alapján, és később is folyamatosan nyomon követték, hogyan cseperednek a gyerekek. Létrehozott egy világszerte irigyelt, magas színvonalú sportiskolai hálózatot. Az igazolt versenyzők száma folyamatosan növekedett, a 17 milliós országból majdnem két és fél millióan sportoltak versenyszerűen. A sportolói elitprogramba kiváltság volt bekerülni: a szülők kaptak 60 márka étkezési hozzájárulást, a versenyzők pedig világot láthattak, és ha a titkosszolgálat folyamatosan felügyelte is őket, olyan szabadságot kaphattak, amiről a többség még csak nem is álmodozhatott.

Kelet-nyugat

1964-ben a két német csapat még együtt indult az olimpián Tokióban, de ez nem volt sokáig tartható a politikai feszültségek miatt. Sportszinten 1968-ban vált külön a két ország, az NDK bemutatkozásként 9 aranyérmet nyert, a nyugatnémetek megálltak 5-nél.

A magasztos nagy cél 1972-ben jött el, amikor a nagy ellenfél NSZK-ban, Münchenben próbálták az NDK felsőbbrendűségét bizonyítani. Az NDK 20-13-ra verte az NSZK-t az aranyak számában, az érmek számában 66-40 lett az arány. Úgy, hogy akkor még nem is a szteroidok repítették az NDK-t, hanem elsősorban az amfetamin és más stimulánsok.

Az alábbi táblázatban összeszedtük, mire jutottak a keletnémet sportolók. Zárójelben a női számokban elért aranyak számát tüntettük fel, amin jól látszik, hogyan vonták be és használták a női sportot – holott akkoriban még sok versenyszámban csak férfiak állhattak rajthoz.

Az NDK szárnyalása közben az NSZK 1976-ban 10, 1988-ban pedig 11 aranyéremmel zárt, a moszkvai olimpián 1980-ban a bojkotthoz csatlakozva nem vett részt. Az NDK 1984-ben, Los Angelesben lehetett volna a csúcson, de a bojkott közbeszólt. A szarajevói téli olimpián 9 arannyal megnyerték a nemzetek versenyét, mögöttük a szovjetek hat első helyig jutottak, az USA négyig. Ez az összesített mérleg:

az NDK a nyári olimpiákon 153, a télieken 39 aranyérmet szerzett.

Az 1980-as csapat 47 aranyérmet szerző 115 tagja közül egyébként öten haltak meg azóta: egy gyalogló, egy kerékpáros, két evezős és egy úszó. Hogy a többség milyen életet él, arról nincsenek információk. A Die Zeitban megjelent egy kutatás, amely szerint átlagosan 10-12 évvel rövidítette meg az érintettek életét a dopping.

Én voltam a sport

Ez Ewald önéletrajzi könyvének címe, ami jól érzékelteti: nélküle nem lehetett döntéseket hozni az NDK sportéletében. Tekintélyét tükrözi, hogy amikor a futballt akarták felvirágoztatni, egyenesen az Aranycsapat kapitányával, a vb-ezüstérmes Sebes Gusztávval vette fel a kapcsolatot, aki el is vállalta volna a feladatot, de végül a magyar szervek nem engedték ki.

Könyvének egyik fontos tételmondata: a kommunisták nem gyilkolnak embereket.

Ezt a bíróságon is hangoztatta, a sikereit emelte ki, noha eközben a világ egyik legnagyobb emberkísérletével rengeteg sportolót nyomorított meg. A halálos áldozatok száma 200 körüli, és sok versenyzőnőnek testi fogyatékossággal született a gyereke – már ha egyáltalán teherbe tudott esni, mert sok esetben a megváltozott hormonháztartás ezt lehetetlenné tette.

Ma már komikusan hat, de Ewald interjút is adott a magyar Képes Sportnak, 1976-ban. „Az edzőnek nemcsak a szakmát kell értenie, hanem a pedagógiát, egy kicsit az orvostudományt és a pszichológiát is. A versenyzőre csak egy hatásnak lehet érvényesülnie, az edző hatásának. A felkészítési munka összehangolt, egymásra épülő és központilag vezetett” – mondta.

Unterstützende Mittel über alles

A keletnémet doppingprogram a 14.25-ös állami terv (Staatsplanthema) keretében működött, a dopping szót soha ki nem ejtették, le nem írták, segítő szerek (Unterstützende Mittel) néven futottak a szteroidok. Akkoriban az ellenőrzés még gyerekcipőben járt, és az NDK-s doppingdoktorok maximálisan kihasználták ezt.

1976-ból származik a híres anekdota, amikor az úszónők szokatlanul mély hangját tette szóvá a sajtó, és az volt a válasz, úszni jöttek, nem énekelni. Akárki nem is nyilatkozhatott a versenyzők közül, a külsőségekre is odafigyeltek: akin túl sok lett a testszőrzet, rejtegették a nyilvánosság elől. Az első doppingvádat egyébként az NDK-val szemben Sátori János fogalmazta meg, aki a nyugatnémet válogatott úszóedzőjeként olimpiai bajnokokat nevelt, és a közös csapatot ő vezette az 1964-es olimpián.

A világ eközben behunyta a szemét.

Ewald 1985-ben a legmagasabb kitüntetést vehette át a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól. Önmagát igyekezett mindig jó színben feltüntetni, rendszeresen vacsorát adott azoknak is egy olimpián, akik nem lettek érmesek, és jelezte, hogy a hátországról sem feledkezik meg.

1988-ban, amikor a nemzetközi ellenőrzés már sokat szigorodott, nagyon gondosan bemérték az Oral Turinabol kiürülési idejét a szervezetből, és egyetlen NDK-s versenyző sem bukott le a szöuli olimpián, nem rombolta az ország tekintélyét. Eközben a doppingoló bolgár és magyar súlyemelőket kiszűrték – a magyarok a sztanozolol nevű szerrel buktak meg –, ahogy a kanadai sprinter szupersztár Ben Johnson is. Aki egyébként messze nem kapott olyan mennyiségű szteroidot, mint a keletnémetek többsége.

Visszaadott csúcs

Ewaldot az egykori sportolók szándékos testi sértés és bűnpártolás miatt perelték be, 2000-ben 22 hónapnyi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság. Az úszóválogatott orvosa, Lothar Kipke, akinek kis fémbőröndjének (ebben voltak a hormoninjekciók) már a látványától rosszul voltak a versenyzők, pénzbüntetéssel megúszta. Ewald 2002-ben, 76 évesen tüdőgyulladásban halt meg.

„Az áldozatok nincsenek a pantheonban”

– ezt Ines Geipel állapította meg, aki szintén az áldozatok egyike, ráadásul rajta bosszút is álltak. Egy mexikói gyaloglóba lett szerelmes, ezért disszidálni akart, de a szándéka kitudódott. Vakbélműtétre feküdt be a kórházba 1985-ben, és amikor felébredt, azt vette észre, hogy az egész hasfalát szétvágták. Jóval később, a Stasi aktáiból derült ki számára, egyértelmű volt a szándékosság, a hentesmunkát utasításra végezték el, és mint élsportoló, vele onnantól már nem kellett számolni.

Geipel az 1984-ben német klubcsúcsot elérő jenai 4×100-as futóváltó tagja volt, a műtét után azonban már nem volt esélye, hogy a válogatott keret tagja legyen. Megszabadultak tőle, nem jelentett már kockázatot a többiekre, akik vadászhatták tovább a csúcsokat. Ő önként kérte, hogy a nevét töröljék a csúcstartók közül, mert nem tisztán érte el a győzelmet – társai egyébként emiatt nehezteltek is rá. Az NDK váltójának világcsúcsa 2012-ig érvényben maradt, a londoni olimpián az Egyesült Államok csapata adta át a múltnak. Az NDK 1968 és 1985 között tizenkétszer javított világcsúcsot ebben a futásnemben.

Geipel 1989 nyarán Magyarországon keresztül disszidált, most egyetemi tanárként az egykori áldozatok élharcosa, fontos szerepe van abban, hogy törvényileg 14 millió eurós segélyalapot hoztak létre azoknak, akik bizonyíthatóan kárt szenvedtek az állami doppingolás miatt. 2019. december 31-ig lehetett beadni a panaszokat, vagyis ugyan az NDK már jó 30 éve nem létezik, Ewald tettei még sokáig kísértik a sportolókat és a családokat.