A válogatott futballisták is soron kívül kapják meg a koronavírus elleni oltást

2021. január 30. – 19:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar futballválogatott tagjai is soron kapják meg a koronavírus elleni oltást, írja az RTL Híradó. Értesülésüket a Magyar Labdarúgó Szövetség is megerősítette.

Azt írták, hogy az Operatív Törzs döntése alapján a márciusban két idegenbeli világbajnoki selejtezőt játszó válogatott tagjai is felvehetik az oltást. Egyelőre még azt mérik fel, hogy a sportolók közül hányan kérik a vakcinát. A magyar válogatott március 28-án San Marinóval, három nappal később pedig Andorrával játszik világbajnoki selejtezőt idegenben.

A válogatott focistákon kívül az olimpiára készülő magyar sportolókat is soron kívül oltják be, hivatalosan pénteken ez meg is kezdődött. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tájékoztatása szerint a sportolókat a Moderna vakcinájával oltják be: először 10 fő kapja meg az oltást, köztük a dél-afrikai edzőtáborba utazó kajakos válogatott keret tagjai.

Egyelőre egy 868 fős listát állítottak össze; azok nevét tartalmazza, akiknek van esélyük a 2021-es tokiói nyári olimpián vagy a 2022-es pekingi téli olimpián való részvételre. A listán nincs egyetlen sportvezető sem a MOB szerint. Az oltási sorrendről ebben a cikkünkben írtunk.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!