A Chelsea kirúgta Frank Lampardot

2021. január 25. – 12:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Chelsea hétfő délután menesztette Frank Lampard vezetőedzőt. A klub közleménye azt írja, hogy a tulajdonos Roman Abramovics és az igazgatótanács nagyon nehezen hozta meg ezt a döntést.

„A legutóbbi eredmények és teljesítmények nem feleltek meg a klub elvárásainak. Sosem jó elválni egy olyan klublegendától, mint Frank, de hosszas mérlegelés és megfontolás után úgy döntöttünk, hogy változtatásra van szükség” – írja a klub. Az új edző személyét egyelőre nem jelentették be.

A Guardian azt írja, hogy a helyét Thomas Tuchel veszi át, aki Lőw Zsolttal tavaly augusztusban Bajnokok Ligája-döntőbe vezette a Paris Saint-Germaine-t.

A Chelsea vasárnap 3-1-re győzte le a Luton Townt az FA-kupában, ám úgy tűnik, ez nem volt elég ahhoz, hogy a korábbi Chelsea-legenda Lampard megtarthassa állását. A londoni klub a legutóbbi hét bajnokijából csak kettőt nyert meg, így a Premier League 9. helyéig csúsztak le.

Lampard összesen 648 mérkőzésen játszott a Chelsea-ben, a visszavonulása után, 2018-ban a Derby Countynál kezdte el edzői pályafutását. Egy szezonnal később, 2019 nyarán már a Chelsea edzője lett, első szezonjában a negyedik, Bajnokok Ligája-indulást érő helyen végzett a csapattal, az FA-kupa döntőjében az Arsenaltól szenvedtek 2-1-es vereséget.

Múlt nyáron a Chelsea több mint 200 millió eurót költött új játékosok igazolására, ennek fényében pedig csalódás a mostani szereplésük. Ugyanakkor a Bajnokok Ligájában még versenyben vannak, a nyolcaddöntőben az Atlético Madrid lesz az ellenfelük.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!