Súlyos állapotban került kórházba Sepp Blatter

2021. január 8. – 12:15

Másolás

Vágólapra másolva

Súlyos, de nem életveszélyes állapotban került kórházba Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) korábbi elnöke. A hírt a 84 éves Blatter lánya, Corinne Blatter közölte a svájci Blickkel.

A FIFA-t 1998-tól 2015-ig irányító, jelenleg korrupciós ügyek miatti eltiltását töltő Blatter állapota stabil és napról napra javul, ám időre, és pihenésre van szüksége. A lap információi szerint Blatter évek óta egészségügyi problémákkal küzd, 2015 novemberében és 2016 júliusában szívproblémákkal kezelték, egy hónapja pedig koronavírussal fertőződött, ebből azonban már felépült, írja az MTI.

Blatter legutóbb akkor került a hírekbe, amikor a múlt hónapban feljelentette a FIFA a korrupció gyanúja miatt a FIFA-múzeum pénzügyeivel összefüggésben. A gyanú szerint közel 500 millió svájci frankot (átszámítva közel 167 milliárd forintot) költöttek el Blatter elnöksége alatt arra, hogy „felújítsanak egy épületet, ami nem a szövetség tulajdona”, miközben „kedvezőtlen feltételekkel hosszú távú bérleti szerződések megkötésére kényszerítették”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!