Vas Kata Blanka világbajnokot előzve nyert rangos ciklokrosszversenyt

2020. december 30. – 19:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vas Kata Blanka (Doltcini Van Eyck Sport) nyerte a belgiumi Ethias Cross terepkerékpáros (ciklokrossz) sorozat szerdai futamát. A 19 éves magyar bajnok több mint egy perccel előzte meg a második, háromszoros világ- és Európa-bajnok belga Sanne Cantot, írja az MTI.

Vas annak ellenére is nyerni tudott, hogy a futam közben egyszer elesett. Magyar kerékpáros korábban még sosem nyert belgiumi versenyt ebben a szakágban. A ciklokrossz versenyeket néhány kilométeres körpályákon rendezik, a versenyzők földutakon, füves területeken és aszfalton, valamint különböző mesterséges és látványos akadályokon keresztül haladnak. „Nagyon boldog vagyok, ez a szezon és a karrierem eddigi legjobb eredménye” – idézte Vast a Cyclingnews oldal.

Vas Kata Blanka győzelme 2020. december 30-án, Belgiumban – Fotó: DAVID STOCKMAN / BELGA / AFP
Vas Kata Blanka győzelme 2020. december 30-án, Belgiumban – Fotó: DAVID STOCKMAN / BELGA / AFP

A 19 éves magyar kerékpáros idén három szakágban is a legjobbak közé tartozott. Az U23-asok között ciklokrosszban és hegyikerékpárban is vb-ezüstérmes volt. A felnőtt versenyeken is rendre az élmezőnyben végzett, a ciklokrossz világkupa-sorozatban a negyedik helyen áll, az országúti mezőnyversenyben és hegyikerékpárban is ő a felnőtt magyar bajnok. Az U23-as országúti világbajnokság mezőnyversenyében a hatodik lett augusztusban.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!