Vas Kata Blanka ezüstérmes lett az U23-asok között a hegyikerékpár-vb-n

2020. október 10. – 12:44

Másolás

Vágólapra másolva

Vas Kata Blanka ezüstérmes lett az U23-asok között a hegyikerékpáros világbajnokság XCO (olimpiai krossz) számában.

A még csak 19 éves Vas Kata a kerékpározás több szakágában otthonosan mozog. Idén februárban a ciklokrossz-vb szerzett történelmi érmet második helyével, majd a nyáron megnyerte az országúti országos bajnokságot a felnőttek között. Ebben a számban Európa-bajnoki hatodik volt az U23-asok között, de a rendkívül nehéz felnőtt világbajnokságon is elindult, ahol az 54. lett. Tavaly még a juniorok között negyedik volt a hegyikerékpáros vb-n, most ezt az eredményét javította meg egy korosztállyal feljebb az ausztriai Leongangban.

A 3,6 kilométer hosszú, 210 méternyi szintet tartalmazó pályán négy kört teljesített a 39 fős mezőny. A rajt után a francia Loana Lecomte indult meg, pillanatok alatt húsz másodperces előnyt harcolt ki, miközben Vas az esélyesekkel tartotta a lépést, olvasható a Velo.hu összefoglalójában.

Vas Kata Blanka az U23-as hegyikerékpáros vb-n
Vas Kata Blanka az U23-as hegyikerékpáros vb-n

Az amerikai Hayley Batten vette üldözőbe Lecomte-ot, de nem bírta saját iramát. Vas a második kör elején utolérte, majd leelőzte Battent. Lecomte tartotta egyperces előnyét, Vas mögött a ciklokossz világbajnok Ceylin del Carmen Alvarado tekert, de nem veszélyeztette a magyar lányt, az utolsó körre ki is alakult a dobogósok sorrendje. Lecomte nyert, Vas 1 perc 10 másodperccel második lett, Alvarado másfél perccel Vas mögött a harmadik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!