Mindkét kezét műteni kellett a horrobalesetet szenvedő Grosjeannak

2020. december 16. – 11:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Haas francia pilótája Twitter-oldalán közölte, hogy a bal kézfején a hüvelykujjának a szalagjait kellett helyreállítani és ki kellett tisztítani az égési sebeit, a jobbon pedig még egy korábbi törés miatt kellett beavatkozást elvégezni. A műtét jól sikerült – jelentette az MTI.

Grosjeant a becsapódás után mentóautóba tették, Fotó: AFP, Hamad i Mohammed
Grosjeant a becsapódás után mentóautóba tették, Fotó: AFP, Hamad i Mohammed

Romain Grosjean november 29-én, a Bahreini Nagydíjon három kanyarral a rajt után csapódott a szalagkorlátba, autója szabályosan kettétört, a kiömlő üzemanyag pedig azonnal meggyulladt és hatalmas lánggal égett. Grosjeannak ki kellett szabadítania magát az ülésből, 28 másodpercet töltött a lángok között, míg végül ki tudott mászni a roncsból és a mentőcsapat tagjainak segítségével elhagyta a baleset helyszínét.

A francia pilóta kisebb égési sérülésekkel megúszta, három éjszakát töltött a kórházban. A baleset után azt nyilatkozta, látta, ahogy közelít felé a halál.

Minden bizonnyal az idei volt az utolsó Forma-1-es idénye, a következő szezonra ugyanis nem hosszabbított vele a Haas.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!