A japánok többsége jövőre nem szeretne olimpiát Tokióban

2020. december 15. – 11:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A japánok többsége úgy véli, hogy a koronavírus-járvány miatt le kellene mondani a jövő évre halasztott tokiói olimpiát és paralimpiát – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.

Az országos, telefonos felmérés során a válaszadók 32 százaléka mondta azt, hogy törölni kellene a két eseményt, 31 százalék pedig azon a véleményen volt, hogy tovább kellene halasztani. A megkérdezettek 27 százaléka szerint a terveknek megfelelően kell lebonyolítani a versenyeket.

A december 11–13-án végzett kutatásban 1249, 18 éven felüli személy vett részt.

Egy októberi felmérés során még a megkérdezettek 40 százaléka mondta azt, hogy rendezzék meg 2021 nyarán az olimpiát, 23 százalék volt ellene és 25 százalék válaszolt úgy, hogy ismét halasszák el az olimpiát és a paralimpiát.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Thomas Bach eléggé biztos abban, hogy jövőre megrendezik a tokiói olimpiát. Ő a 2022-re csúsztatást nem tartja jó opciónak, hiába rendezték korábban ugyanabban az évben a téli és nyári olimpiát. Szerinte a sportolókkal sem tehető meg, hogy harmadszor tervezzék újra a felkészüléseket, és a több ezer rendezőt sem lehet állandó készenlétben tartani amellett, hogy az olimpia létesítmények egy részét már használatba vennék nem sportcélból is. Az olimpiai falu lakásait már eladták, néhány csarnok expóterületté válna.

Arról, hogy milyen készültségben van Tokió itt írtunk bővebben >>>

Az eredetileg idén nyárra tervezett sporteseményeket márciusban halasztották el egy évvel a járvány miatt. Az új időpont az olimpia esetében július 23. – augusztus 8., a paralimpiát pedig augusztus 24-től szeptember 5-ig rendezik.

A Telex friss híreit itt találja >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!