Hatszáz euróra büntették Messit, amiért Maradonára emlékezett a hétvégi gólja után

2020. december 02. – 20:29

Másolás

Vágólapra másolva

Lionel Messi és klubcsapata, a Barcelona 780 eurós (280 ezer forintos) büntetést kapott, amiért Messi a vasárnapi bajnoki gólja után levette a mezét, így emlékezve az egy hete elhunyt világklasszis honfitársra, Diego Maradonára, írja az MTI.

A spanyol szövetség fegyelmi bizottságának döntése értelmében Messinek 600, a Barcának pedig 180 eurót kell fizetnie. A klub ugyan tiltakozott az eljárás miatt mondván, hogy Messi csupán Maradona emléke előtt tisztelgett a meze alatt viselt 10-es számú Newell's Old Boys-mezzel. A bizottság azzal indokolt, hogy bár értékelik a gesztust, a mezlevételért sárga lappal büntetett játékos tette a szabálykönyv szerint az indítéktól függetlenül büntetendő.

Lionel Messi 2020. november 29-én, Barcelonában – Fotó: Albert Gea/Reuters

Messi a Newell's Old Boys szurkolója, amely klubban gyerekként játszott, mielőtt 13 évesen Barcelonába igazolt. Maradona pályafutása vége felé, 1993-ban rövid ideig volt a rosariói klub játékosa. Messi a Barcelona 4-0-ra megnyert mérkőzésén a negyedik, egyben utolsó gólt szerezte az Osasuna ellen.

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!