Ferencváros – Barcelona 0-3

2020. december 2. – 20:58

frissítve

Ferencváros – Barcelona 0-3
Forrás: Attila Kisbenedek / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Kövesse velünk élőben a Ferencváros – Barcelona meccset:

Pedig a meccs előtt Facebookon ők is elkövették azt a hibát, hogy összekeverték a magyar fővárost a románnal.

A legszembetűnőbb különbség egyértelműen az a barcelonai meccshez képest, hogy egyebek mellett Messi és Coutinho is kimaradtak a Barca kezdőjéből, sztárok viszont azért így is érkeztek, Dembelé és Antoine Griezmann ugyanis itt lesznek.

Ferencváros: Dibusz – Botka, Blazic, Frimpong, Dvali, Heister – Isael, Sigér, Somalia, Uzuni – Tokmac

Barcelona: Neto – Jordi Alba, Lenglet, Mingueza, Dest – Sergio Busquets, Pjanic – Dembélé, Griezmann, Trincao – Braithwaite

A G csoportból a százszázalékos Barcelona és a második Juventus is továbbjutott már, az FTC és a Dinamo Kijev a harmadik helyért csatázik, amellyel tavasszal az Európa-liga legjobb 32 együttese között lehet folytatni a nemzetközi szereplést.

A Fradi edzője a múlt kedden a Juventus otthonában a végjátékban elvesztett meccs alapján optimistán nyilatkozott a szerdai meccs előtt, mert mint mondta, a BL-hez tapasztalat is kell, az első három meccsen pedig sok tapasztalatot gyűjtöttek. Szerinte ez hasznukra is vált, és már láthatták is a jeleit a múlt héten a Juventus ellen. Keddi sajtótájékoztatóján az ukrán szakember azt is hozzátette, hogy továbbra is az a legfontosabb, hogy versenyképesek legyen az együttes, de azért nem utolsó szempont az sem, hogy a teljesítmény pontszerzéssel is párosuljon.

A Barcelona hiányzóival kapcsolatban elmondta, hogy a saját játékukra kell koncentrálni, és beszélt arról is, hogy a tavalyi év Európa-ligás tapasztalata nagyban segíti a csapatát, hogy bírja ezt az erőltetett menetet, amelyből idén még két BL- és négy bajnoki találkozó van hátra. Mint mondta, próbálja rotálni a játékosokat, ebben pedig sokat segít, hogy a koronavírus-járvány miatt öt cserelehetőség engedélyezett, mert így jobban megoszlik a teher a játékosokon.

„Akik játszanak, azok boldogok. Edzőként elsősorban azokkal van dolgom, akik éppen kimaradnak a csapatból. Sokat beszélünk velük, éreztetjük, hogy mindenki fontos a keretben. Ennek köszönhető, hogy Frimpong Torinóban az egyik legjobb volt, mert nagyon motiváltan lépett pályára”

– mondta Rebrov annak kapcsán, hogy miként tartja tűzben a kevesebb szerepet kapott játékosokat, és azt is elmondta, hogy arra kifejezetten büszke, hogy rendre három-négy magyar van a kezdőben, akik elmondása szerint rászolgáltak a bizalomra és bebizonyították, versenyképesek ezen a szinten is.

Somália, a Ferencváros középpályása arról beszélt, hogy mindig nehéz a Barcelona ellen játszani, és szerdán is a katalánok lesznek az esélyesek, de nem adhatják fel a támadás lehetőségét. Szerinte ha nem csak védekeznek, akkor lehet esélyük a bravúrra. A brazil futballista vegyes érzésekkel fogadta, hogy többek között a hatszoros aranylabdás Lionel Messi nem utazik el Budapestre, mert „az ember mindig a legjobb játékosok ellen akar játszani”, ugyanakkor a csapat szempontjából örül neki, mert az argentin sztár nélkül egy picit több esély lehet a bravúrra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!