Maradona idegsebésze sírva utasította vissza a vádakat

2020. november 30. – 10:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Sírva utasította vissza a vádakat Diego Maradona kezelőorvosa, miután az argentin futballsztár halálának ügyében rendőrségi nyomozás indult szombaton, írja a BBC. Leopoldo Luque vasárnap sajtótájékoztatót hívott össze, ahol elmondta, mindent megtett azért, hogy megmentse Maradona életét, még a „lehetetlent is megpróbálta”.

A felelősségét firtató újságírói kérdésekre egy ponton kifakadt, és visszakérdezett: „Tudni szeretnék, miért vagyok felelős? Amiért szerettem, és törődtem vele, meghosszabbítottam az életét, ameddig csak lehetett”. Luque azzal védekezett, hogy ő idegsebész, a novemberi műtéttel véget ért a munkája, a beteg otthoni lábadozását nem követte figyelemmel. „Rehabilitációs központba kellett volna vonulnia, de ellenállt, nem hallgatott senkire” – tette hozzá. Az orvos arról sem tudott, hogy Maradona közelében nem volt defibrillátor, ami megmenthette volna az életét.

„Az utolsó napokban teljesen magába zuhant, egyedül akart lenni”

– mondta Luque.

Maradona november elején került kórházba az egyre gyakoribb egészségügyi problémái miatt. A La Plata-i kórházban kiderült, hogy vérrög van az agyában, ezért meg is kellett műteni. Az elvonási tünetek miatt az utóbbi hónapokban zavaros időszakai voltak, nyugtatókat kapott. Gyógykezelésre volt szüksége, hogy abbahagyja az alkoholfogyasztást. Problémái voltak a szívével és érrendszerével is. Nyolc nappal agyműtétje után kiengedték a kórházból, és idősebb lányához közeli házában lábadozott. Halálát szívinfarktus okozta.

A rendőrségi nyomozásnak azt kell kiderítenie, hogy Maradona hogyan maradhatott 12 órán át szakszerű felügyelet nélkül, és betartották-e az orvosi protokollt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!