Kétmillió dollárért megvehető Maradona „kezezős” meze

2020. november 28. – 13:20

frissítve

Kétmillió dollárért megvehető Maradona „kezezős” meze

Másolás

Vágólapra másolva

Diego Maradona 1986-ban az angolok ellen játszott a mezben. A csalással szerzett, de a játékvezetők által megadott gól után egy valóban szép találatot is szerzett benne a sztár.

Egy New Jersey-i aukciósház alkalmazottja, David Amerman szerint kétmillió dollárért (606 millió forintért) megvásárolható az a mez, amelyben Diego Maradona az 1986-os világbajnokságon az Anglia ellen 2-1-re megnyert negyeddöntőben szerepelt – írja az MTI.

(Ide kattintva olvashatók legfrissebb cikkeink!)

A későbbi vb-győztes dél-amerikaiak mindkét gólját a szerdán, 60 éves korában elhunyt Maradona szerezte, és mindkét találatának külön történelme lett. A pályán zseniális, de amúgy visszatérően drogfüggő, doppingoló és sötét dél-amerikai diktátorokkal barátkozó Maradona előbb az „Isten keze” (la mano de Dios) nevén ismertté vált találattal szerzett vezetést, vagyis kézzel ütötte be a labdát az angolok kapujába, amit azok hiába jelezték, a partjelző és a játékvezető banális hibája miatt, megadták a gólt.

Majd az évszázad góljának megválasztott szóló után már egy valóban csodálatos cselsorozattal elért találattal volt eredményes, amikor a csalással szerzett gól után az angol csapat szétesett, demoralizálttá vált. A lefújás után a mez az angol csapat egyik játékosának, Steve Hodge-nak a birtokába került, aki a lefújás után a játékoskijáróban cserélt Maradonával. A mez jelenleg a manchesteri Nemzeti Futball Múzeumban tekinthető meg. Amerman hangsúlyozta: nagyon nehéz felbecsülni most a mez valódi értékét.

Az argentin klasszis szerdai halála hatással volt a Maradona-emlékpiacra, de a szakember óvatosságra inti azokat, akik most akarnak venni relikviát vagy ezzel kapcsolatos befektetésen gondolkodnak.

„Jelenleg egyértelműen növekednek az árak, amint azt idén már Kobe Bryant esetében is megtapasztaltuk. Azonnal rengeteg emléktárgyat adtak el, de miután a piac telítődik, az árak ismét a valósabb értéket tükrözik” – közölte. Amerman elárulta: cégéhez is több ajánlat érkezett már.

Egy Maradona-futballkártyát, amelyen újoncként szerepel a futballista, 10 ezer dollárért tudtak eladni, miközben néhány éve még csupán pár száz dollárt ért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!