Pelé: Elvesztettem egy nagyszerű barátot, a világ pedig elvesztett egy legendát

2020. november 25. – 19:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Diego Maradona szerdai halála az egész sportvilágot megrázta. A történelem valaha volt egyik legnagyobb futballistáira sorra emlékeznek a világ sportolói is.

„Nagyon szomorú nap ez minden argentin és a futball számára. Elhagyott minket, de nem távozik, mert Diego örök. Minden gyönyörű pillanatot megőrzök, amelyet vele tölthettem, és megragadom az alkalmat, hogy részvétemet küldjem családjának és barátainak. Nyugodj békében” – emlékezett meg róla Lionel Messi, akinek a 2010-es világbajnokságon szövetségi kapitánya is volt.

Diego Maradona és Pelé 2016. július 9-én, Párizsban – Fotó: PATRICK KOVARIK / AFP
Diego Maradona és Pelé 2016. július 9-én, Párizsban – Fotó: PATRICK KOVARIK / AFP

Az Argentin Labdarúgó-szövetség nevében Claudio Tapia elnök búcsúzott Maradonától. Közleményükben azt írják, a legmélyebb fájdalmat érzik legendájuk halála miatt, akit sohasem fognak elfelejteni. Argentína államelnöke, Alberto Fernández a következőket mondta, utalva az 1986-os világbajnoki címre:

„A világ tetejére vezettél minket, amivel rendkívüli boldogságot okoztál. Te voltál közülük a legnagyobb. Köszönöm, hogy léteztél, Diego. Egész életünkben hiányolni fogunk.”

Egykori klubja, a Napoli a Twitter-oldalán azt írta, „Mindenki keresi a szavakat, de mégis hogyan lehetne leírni ezt a fájdalmat? Ez most a könnyek ideje.”

Maradonát leggyakrabban a brazilok világklasszisával, Pelével szokták összehasonlítani. A 80 éves brazil futball-legenda a Twitter-oldalán reagált barátja halálhírére:

„Elvesztettem egy nagyszerű barátot, és a világ pedig elvesztett egy legendát. Isten adjon erőt a családtagoknak. Remélem, hogy egyszer együtt tudunk játszani az égben.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!