Külföldi edző, honosított játékosok – mi kellett az újabb Eb-szerepléshez?

• Magyarország kétszer egymás után ott lesz az Európa-bajnokságon. Románia, Albánia, Írország, Észak-Írország és nem utolsósorban Izland sem mondhatja el ezt magáról.
• A csütörtök esti, utolsó percben kivívott 2-1-es győzelem felemelő volt – ha nincs a járvány, tízezrek ünnepeltek volna eufóriában a stadionban.
• Az egyetlen olyan selejtezőcsoportban kapott helyet Magyarország, ahonnan négy nemzet (rajtunk kívül a horvátok, szlovákok, walesiek) is továbbjutott.
• A 2021-es Európa-bajnokságon az Eb-címvédő Portugáliával kezdünk, a világbajnoki címvédő franciákkal folytatjuk, és a 2014-es világbajnok Németországgal zárjuk a csoportmeccseket.

Legalább kétszer utalt arra a koronavírusos Marco Rossit helyettesítő, higgadtságát minden pillanatban megőrző Cosimo Ignuscio a meccs utáni értékelésben, hogy egy hosszú, nehézségekkel teli projekt végére értek. Hogy mennyire rögös volt ez az út, arról elég egy nyilatkozat 2019 novemberéből, amikor Wales 2-0-ra verte a mieinket, és egyenes úton jutott ki a részben budapesti rendezésű Eb-re. A Freiburgban futballozó, az eredménytől leforrázott Sallai Roland akkor azt találta mondani, öt rendes passzunk nem volt egymáshoz, és ezzel közel járt az igazsághoz. Akkor mintha először ingott volna meg Marco Rossi hite is, amikor a játékosok képességeit, illetve hiányosságait vázolta fel.

Aztán jött a pótvizsga a Nemzetek Ligájában, ahová 16 csapat vívta ki a részvételi jogot, és ahová azért kerülhettünk, mert a görögök Lambropulosz öngóljával megsegítették az észteket, így kikaptak hazai pályán. Ha megússzák egy döntetlennel, ők mehetnek pótvizsgára. Ennek köszönhetően várhattuk a pótselejtező sorsolását.

A sorsoláson, valljuk be, mázlink volt. Az MLSZ egyik vezetője nem véletlenül írta utána privátban, hogy minden a kezünkre játszott, ezért most neki kell állni dolgozni. A bolgárok elleni idegenbeli meccset aztán márciusról elhalasztották, ami megint fontos volt, mert a védelmünk oszlopa, Willi Orbán tavasszal nem volt egészséges. De még inkább fontos volt azért, mert Szoboszlai Dominik ez alatt a fél év alatt is rengeteget fejlődött: márciusban még le-lecserélgették a Salzburgban, mostanra már megkérdőjelezhetetlen a helye az osztrák klubban. Az is nagyon fontos volt, hogy nem öt nap alatt kellett lejátszani a bolgár és az izlandi meccset, hanem a program újraszabásával lett a két meccs között egy hónap. Két komoly eredményt igen nehéz öt napon belül elérni egy olyan futballfejlődésű országnak, mint a magyar.

Így érkeztünk el a csütörtök estéhez, ami rosszabbul nem is kezdődhetett volna. Gulácsi Péter olyan hibát, mint a bekapott gól előtt, talán még életében nem vétett. A hátralévő 80 percben össze kellett kapnia magát, tartást kellett adnia a csapatnak, mert ha becsúszik még egy gól, 0-2-ről még sokkal nehezebb, talán lehetetlen lett volna a felállás.

Fontos volt, hogy a szünetben egymást hergelték a játékosok, fontos volt, hogy jól cserélt Ignuscio, és a végére dobta be Loic Negót, aki nagyjából az első labdaérintéséből gólt szerzett. Örülhettünk, hogy a veszélyes izlandi kontrák kimaradtak. Az egyik izlandi támadás után pedig, amikor még nem tudtak masszívan visszarendeződni, Szoboszlai 23 méterről óriási gólt lőtt, amivel – talán nem túlzás – a karanténban talpra ugrasztotta az egész országot.

A siker három záloga

Nagyon erős szimbolikája van annak, hogy éppen Nego és Szoboszlai volt a meccs sorsát eldöntő erő a pályán. Nego a francia Nantes-ban nevelkedett, U19-es Európa-bajnok volt a franciákkal. A hazai élvonal egyetlen nem Fidesz-közeli tulajdonossal rendelkező csapata, az Újpest érintésével került Fehérvárra, ahol megkapta a magyar állampolgárságot. A FIFA alelnöki posztjáig jutó Csányi Sándor minden befolyását latba vetve harcolta ki a szabályváltoztatást, hogy aki korosztályos válogatott volt egy másik nemzetben, az felnőtt korban bizonyos feltételek mellett országot válthasson. Nego régóta itt él, így októberben válogatott lehetett.

Elgondolkodtató, hogy az idestova tíz éve tejben-vajban fürösztött akadémiáink helyett a honosítás volt a legfőbb fegyverünk.

Öt volt akadémista ugyan helyet kapott a kezdőben (Gulácsi, Botka, Sallai, Holender, Kalmár), de a cserepadról csak olyan játékos szállt be, akiknek nem volt közük ehhez a rendszerhez: Lovrencsics, Sigér, Nego, Nikolics, Könyves. Ők jellemzően harmincon túli vagy afelé közelítő játékosok.

Szoboszlai Székesfehérváron nőtt fel, de édesapjának, az egykori NB I.-es futballistának nem tetszett a Videotonnál zajló munka. Bolla Péterrel alapított egy kis klubot, és ott, a Főnixben kaptak nevelést a gyerekeik (Bolla Bendegúz a fehérvári csapat jobbhátvédje jelenleg). A lényegesen jobb anyagi körülmények közt működő felcsúti akadémia együtt akart működni velük, egyszer tárgyaltak is a képzés átvételéről, aztán ezek a kezdeményezések elhaltak. Szoboszlai futballedző apjának eszébe sem jutott, hogy a hazai akadémiai rendszerben keresse a fia boldogulását, a sok kérő közül a Salzburg lett a befutó.

A Red Bull nagyjából akkor kezdte a salzburgi futballprojektjét (megvásárolták a klubot, és mindenkit lecseréltek a csapat körül), amikor a magyar állam Kánaánt biztosított a hazai focinak a társasági adókedvezménnyel, a direkt és indirekt támogatások tengerével. Az osztrákok 2012-ben hozták létre az akadémiájukat, és elég csak két nevet említeni, akik onnan kikerültek: a norvég Haaland a Dortmundban futballozik, a japán Minamino a Liverpoolban (de a szintén liverpooli Sané is megfordult az osztrák csapatban). A Salzburg eközben önmaga is sikeres, hiszen BL-szereplő, de a valódi profilja szerint utánpótlás-nevelő klub, ahol tényleg nevelnek, képeznek, magas szinten versenyeztetnek. És szerencsére a legnagyobb gonddal nevelték fel az októberben 20. születésnapját ünneplő Szoboszlait is. A Salzburgnál nincs állami pénz, nálunk szinte csak adóforint van. Az osztrákok, ha nincs játékoseladás, előveszik az edzőt, mit csinált rosszul – nálunk megy minden tovább, nincs követelmény, nincs következmény. A két modell közötti különbség eléggé szembetűnő.

A mostani siker egyik erős láncszeme még Marco Rossi, aki már 18 évesen bedobta a mély vízbe Szoboszlait, de a Rapid Wiennél nevelkedő, most Cipruson futballozó 22 éves Szalai Attilának is megadta az esélyt már tavaly. Kínlódhatott volna kényszermegoldásokkal a balhátvéd posztján, megpróbálhatta volna hazahívni Kádár Tamást Kínából, de inkább a fiatal tehetségben bízott, Szalai pedig az egyik legbiztosabb pontja lett egy év alatt a csapatnak. Walesben még a felcsúti Nagy Zsoltnak adott esélyt a kapitány, aki ugyan nem vallott szégyent, de elmaradt a nemzetközi szinttől.

Rossi a walesi meccs után hadrendet váltott, a 4-2-3-1-es felállást lecserélte, és az új, 3-5-2-es stratégia jobban is fekszik a jelenlegi keretnek. Levezényelt úgy egy fiatalítást, hogy közben nem hangoztatta örökösen, hogy ahhoz mennyi idő és türelem kell. A 2016-os Eb-n az Izland elleni csapatból Nagy Ádám és Szalai Ádám őrizte meg a pozícióját, hozzájuk csatlakozott azóta kilenc új ember. Fiola Attila ott volt az Eb-n, de megsérült az első meccsen, a másodikon már csak a kispadról figyelhette a történéseket. Lang Ádám játszott 2016-ban, de most a cserepadon ragadt.

Korábban azt hallhattuk, nem elég a négy nap, amit együtt töltenek a játékosok az edzőtáborban, fel kell áldozni meccseket, magyar edzői zsargonnal: az eredményességet feláldozzuk a csapatépítés oltárán. Marco Rossi bebizonyította, ez nem igaz. (Egyébként Dárdai Pál és Bernd Storck is megtette ugyanezt évekkel korábban.) Rossi a csapatépítés alaptételére is rájött: a megfelelő játékosok többet képesek kihozni egymásból.

És ott volt az éhség, amire megint csak utalt Inguscio. Az éhező előbb-utóbb célba ér, fordíthatjuk talán így is a szavait. Lehet, hogy innen jött a mindent elsöprő akarat, a fogak összeszorítása, az utolsó percekben a két gól.

Mint az 1999-es BL-döntőben

Az 1999-es Bajnokok Ligája-döntő képét láttam lelki szemeim előtt, amikor a monumentális, üres stadionban perceken át ünnepeltek, egymás nyakában ugráltak a játékosok. Nem jutott eszembe olyan meccs azóta sem, amikor az utolsó pillanatokban ilyen színvonalon, ilyen hittel láttunk magyar válogatottat küzdeni és fordítani.

Szoboszlai összességében nem játszott jól, de az is kiemeli az átlagból, hogy a 90. perc után is megmaradt benne a lendület, és jól gondolta, hogy kapura kell lőni. Kosárlabdában moneytime-nak nevezik a meccsek hajráját, amikor minden mozdulatnak dupla jelentősége van. Szoboszlaiban megvan az a szikra, ami az igazi klasszisokban, ilyenkor képes dönteni. Ha passzol a 91. percben, elveszhetett volna a támadás váratlansága, és jön a hosszabbítás. Szoboszlai minden percben nyerni akar, ezt nevelték bele a klubjában.

Orbán Viktor lelki szemei előtt 2007-ben ötven európai topligás magyar futballistát látott, és azt, hogy velük emelkedünk majd a legnagyobbak közé. Azóta a már említett Sallai az egyetlen, aki Felcsútról indulva topligás lett. Ezer gyerekből ő az az egy, akinek sikerült. Jellemző, hogy mégsem az inkompetencia miatt váltották le az akadémia főigazgatóját október elején, egészen más volt a háttérben (a búcsúztató közleményben egyébként úgy kívántak neki sok sikert, hogy a nevét sem írták le).

Hajlamosak voltak még szakemberek is átoknak nevezni azt, amikor az utolsó pillanatokban gólt kap egy magyar csapat, és elbukik. Sok ilyen rossz emlékünk van a múltból – hát, most végre lett egy jó is, ami az egész magyar válogatottról alkotott képet megváltoztathatja.

Öt éve sem sikerült az egyszerű úton kijutni az Eb-re, most is a göröngyösön ért célba a válogatott. Öt éve az utolsó pillanatban úszott el a legjobb harmadik pozíciója, ami automatikus kijutást ért volna, így külön meccset kellett játszani az Eb-ért. Aztán a norvégok elleni két pótselejtezős találkozón sokáig emlékezetes pillanatok akadtak. Király Gábor bravúrja, Priskin Tamás élete nagy gólja, és a pillanat, amikor Kleinheisler László nevét megismerte az ország. Utólag már örülhetünk neki, hogy most sem jött össze az egyszerű út, hanem ezzel a fordítással a lelkekben várhatjuk az Eb-t.

Ami persze nehéz lesz, magasan jegyzett csapatokkal szemben kell megmutatni (a csoportban Franciaország, Németország és Portugália lesznek az ellenfeleink), hogy van elképzelésünk a játékról, tudunk támadásokat vezetni, van vízió bennünk, amivel szeretnénk felépíteni a meccsek egyes szakaszait, hogy az történjen a pályán, amit mi szeretnénk, nem csak állandóan reagálunk. De ez már egy másik fejezet.