Két évre tiltotta el a versenyzéstől Elijah Manangoi világbajnok kenyai futót a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) doppingügyekkel foglalkozó testülete (AIU), írja az MTI.
A 27 éves atléta megsértette a holléti nyilvántartás vezetésére vonatkozó előírásokat, így az ellenőrök nem tudtak tőle doppingmintát venni 2019. július 3-án, november 12-én és december 22-én. Emiatt idén júliusban felfüggesztették a versenyzési engedélyét, most pedig eldőlt, hogy nem lehet majd ott a jövő évre halasztott tokiói olimpián.
Az AIU közlése szerint a futó elfogadta doppingvétsége következményét, eltiltása 2019. december 22-től 2021. december 21-ig tart. Manangoi 2015-ben, Pekingben vb-ezüstérmes lett 1500 méteren, két évvel később, a londoni vb-n pedig már ő nyerte meg ezt a számot. Abban az évben az Afrika-bajnokságon, valamint a Nemzetközösségi Játékokon is ő nyert 1500-on.
Nem ő az első világbajnok atléta, aki eltiltás miatt marad le a koronavírus-járvány miatt 2021 nyarára halasztott tokiói olimpiáról. Az amerikai sprinter, Christian Coleman 2019-ben 100 méteren és a 4x100-as váltó tagjaként is világbajnok lett Dohában. A vb után azonban a harmadik doppingellenőrzését is elmulasztotta, így ő is két évre szóló eltiltást kapott. A döntés ellen fellebbezést nyújtott be.