Szoboszlai Dominik játszhat a sorsdöntő Eb-pótselejtezőn

2020. november 09. – 22:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hazautazhat Szoboszlai Dominik Ausztriából, miután minden Red Bull Salzburg-futballista játékos megismételt koronavírustesztje negatív lett, írta Twitterén a Magyar Labdarúgó Szövetség. A támadó így játszhat az Európa-bajnoki szereplésről döntő Magyarország–Izland-mérkőzésen.

A Red Bull Salzburg korábban a hivatalos honlapján jelezte, hogy hat futballistája lett koronavírusos, emiatt a csapat karanténba került, és egyelőre egyetlen játékos sem utazhat el a válogatottba. Így kérdéses volt az is, hogy Szoboszlai hazatérhet-e az Izland elleni mérkőzésre.

„Igyekszünk minél előbb feloldatni a korlátozásokat, és lehetővé tenni játékosainknak, hogy elutazhassanak nemzeti csapataikhoz” – nyilatkozta Stephan Reiter, a klub kereskedelmi igazgatója. Hozzátette, amint lehet, szeretnék kideríteni, hogy a rövid időn belül ugyanabban a laborban elvégzett tesztek miért mutathattak különböző eredményeket.

A támadó, aki Marco Rossi csapatának egyik kulcsembere korábban élete meccsének nevezte a csütörtöki Eb-pótselejtezőt.

Szoboszlai egy fontos meccset már kihagyott, a bolgárok elleni 3-1-es győzelemnél sem lehetett ott.

A Telex friss híreit itt találja >>>

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!