Kubatov a szabályok betartására kérte a szurkolókat

2020. november 4. – 20:52

Másolás

Vágólapra másolva

A szerdai meccsen Európában egyedülálló módon a járványügyi előírások szigorú betartásával több mint 15 ezren lehetnek ott a Puskás Arénában, ahol már a Barcelona ellen is játszhatott, de a kedden bejelentett szigorítások után a csapat elnöke indokoltnak látta kiemelni, hogy mennyire fontos betartani a szabályokat.

Mint írta, a szurkolók körében a maszkviselés „átment”, de az egészségügyi kockázat nem jelentett túl nagy visszatartó erőt a gólok megünneplésében, ezért Kubatov azt is hozzátette, hogy a szabályok be nem tartása akár zárt kaput is vonhat maga után a Barcelona elleni hazai meccsen. Az elnök a kapu mögötti szurkolóknak külön üzent, és arra kérte őket, hogy együtt mutassák meg Európának, hogy ha a csapat érdeke azt kívánja, akkor szabálykövetésben is teljes mellszélességgel támogatják a Fradit.

A Fradi hivatalos tájékoztatása szerint a meccsre kizárólag fényképes személyazonosító igazolvány és a jegy felmutatásával lehet belépni, a csapat pedig arra kérte a szurkolókat, hogy időben, minél korábban érkezzenek, hogy elkerüljék a zsúfoltságot a beléptetésnél.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!