A Barcelona 5-1-re győzte le a Fradit a BL-ben

2020. október 20. – 21:56

frissítve

A Barcelona 5-1-re győzte le a Fradit a BL-ben
Lluis Gene/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Huszonöt év után jutott be a Ferencváros futballcsapata a Bajnokok Ligája csoportkörébe, ahol a Fradi a Barcelonával kezdett. A katalánok végig fölényben voltak, de a meccs első felében stabilan védekezett a Fradi, és még veszélyesen kontrázott is. A magyar bajnok 11-esből szépített, de aztán emberelőnyben is két gólt kapott, és 5-1-es vereséget szenvedett.

92. perc: Dibusz rajta volt Messi lövésén, kitornázta a bal felső sarok felé tartó labdát. És ez volt az utolsó említhető mozzanat a meccsen.

90. perc: Kovacevic kapott sárgát, mert eltalálta Dest lábát. Ő a negyedik ferencvárosi, aki lapot kapott. Ráadásul szabadrúgással is jöhet a Barca.

Barcelona-Ferencváros 5-1
A 89. percben megint könnyedén szerzett gólt a 10 emberrel játszó Barcelona. A kapu előtt, középen Messi kapta, akire egyből négy védő mozdult, ő persze simán továbbpasszol, az üresen álló Dembelé pedig nem hibázott 10 méterről, a bal felső sarokba lőtt.

88. perc: A Fradi nem adja fel, folyamatosan megy előre. Maknak volt is egy jó helyzete. Lövését Neto nem is tudta elsőre fogni, és még a kipattanó is Fradi-játékoshoz került, végül megúszta a Barca újabb gól nélkül.

84. perc: Haratyin is sárga lapot kapott a Fradiból.

Barcelona-Ferencváros 4-1
A Barca emberhátrányban is gólt szerez a kicsit kinyíló Fradi ellen. A 82. percben Dembelé ment el a jobb szélen, az alapvonalról még valahogy visszaküzdötte Pedrinek, aki üresen maradt, hiába volt létszámfölényben a Fradi, és a 11-es pontról kapuba lőtt. Dibusz még bele tudott érni a lövésbe, de nem menthetett.

79. perc: Megint egy szép Fradi-akciót láthattunk. Heister lódult meg a balszélen, majd jött a visszapassz Bolinak kapu elé. A lövést blokkolták, aztán kiderült, hogy lesen volt Heister.

77. perc: A Fradi is cserélt, Botka helyére Lovrencsics Gergő állt be.

76. perc: A Barcában Pjanicot cserélték le Sergio Busquestre.

75. perc: Blazic mentett hátul, jó becsúszással állította meg a kontrát. Utána újból a Fradi támadott, Mak kicsit kisodródva lőtt, az oldalhálót találta el hét méterről.

74. perc: A Ferencváros próbálja kihasználni emberelőnyét, egyből feljebb lépett, és már a magyar csapat irányítja a játékot, beszorult a Barca.

71. perc: A Fradi Tocmacot cserélte le, Boli jött be a helyére. Zubkov is lement, Mak érkezett. A Barcában Couthinót cserélték le Araujóra.

Barcelona-Ferencváros 3-1
69. perc: Haratyin állt oda a büntetőhöz, és egy megtorpanás után a bal alsó sarokba lőtt.

Haratyin lőtte a Ferencváros góljátFotó: Lluis Gene/AFP
Haratyin lőtte a Ferencváros góljátFotó: Lluis Gene/AFP

68. perc: Tizenegyest lőhet a Fradi. A félpályáról indították Tocmacot, akivel Piqué nem bírt, csak mezénél fogva tudta visszahúzni a csatárt. A védő piros lapot is kapott, emberelőnybe került a Fradi.

67. perc: Továbbra is a Barcelona irányít, hiába volt megint a Fradinak egy jó kontrája. A katalánok talán kevésbé agresszívak, több hibával és kényelmesebben játszanak.

64. perc: Dembelé máris meghúzta a jobb oldalon, Heister ügyesen szerelt, de később kiderült, hogy lesen volt a barcás.

62. perc: Mindkét csapat cserélt. A Barcelonában Junior Firpo érkezett Sergi Roberto helyére, Fatit pedig Pedri váltotta, Trincao helyére pedig Dembelét hozta be Koeman. A Fradiban Somalia állt be Laidouni helyére, Civicet pedig Heister váltotta.

60. perc: Tocmacot sikerült megint kiugratni, le is futotta a védőit, de kisodródva nem tudott a kapura fordulni. Ügyesen megtartotta a labdát, majd az érkező Isaelhez passzol, ő pedig lendületből a kapu fölé durrantott.

59. perc: Messi jött sokadik szabadrúgásával, 25 méterről a felugró sorfalba lőtt.

57. perc: Már bravúroskodik is a Barca, Coutinho emelt a 16-osnál Messihez, ő pedig sarkazott. Az akciójukból nem lett semmi. A Fradi újra kicsit nyitottabb játékra váltott, de eddig nem volt ebben ígéretes támadás.

Barcelona-Ferencváros 3-0
52. perc: Coutinho lőtte ki laposan a jobb alsó sarkot. A jobb oldalon Messi tört be, rögtön elvitt magával három védőt, de így is középre tudta tenni Fatinak, aki aztán egy látványos sarkazással tolta még tovább. Coutinhón már nem volt ember, könnyű gólt szerzett.

48. perc: Trincao gyenge lövése zárta le egy időre a Barca-offenzivát, de csak néhány másodpercet hagynak a katalánok, megint jönnek a letámadások. Kissebb meglepetés, hogy most a Fradi is feltolta a védekezését.

46. perc: A Barcelona kezdte a második félidőt, és ott folytatja, ahol abbahagyta, rögtön nyomás alatt van a Fradi, ami keresi a labdát.

Második félidő:

-----------------------------------------------------------------------------

Lionel Messi lett az első olyan játékos, aki 16 egymást követő Bajnokok Ligája-szezonban gólt szerzett.

Szünet:

------------------------------------------------------------------------------

45. perc: A játékvezető nem hosszabbított az első félidőben.

44. percben: A második sárga lapot is ferencvárosi kapta, Civic lekésett egy kicsit Trincaóról.

Barcelona-Ferencváros 2-0
A 42. percben Fati talált be. Nem működött jól a Fradi lescsapdája, a 16-os sarkáról indult be a védők mögé, ahogy beemelt a Barca egy labdát. Fati az ötösnél érte utol, majd kapásból lőtt, a kicsit eltört labda majd a Dibusz mellett a bal alsó sarokba csorgott.

39. perc: Jó kontrát indított a Fradi, Tocmac kapta először a labdát, ő pedig máris Zubkovot hozta helyzetbe a jobbszélen, a befejezés viszont már nem sikerült.

37. perc: Messi lőtt kapufát, de ha bemegy, abból sem lett volna gond, lest jeleztek a játékvezetők.

35. perc: Dibusz védett szenzációsan. Trincao lőtt be egy labdát középre, aztán Fati már a kapura is tette, a kimozgatott kapus aztán jó érzékkel hagyta ott lábát, elakadt benne a lövés.

33. perc: A Fradi Tocmac gyorsaságában bízik, a támadótérfélen általában egyedül marad a csatár, akit előrevágott labdákkal próbálják bemozgatni a védők mögé. Most Neto kapus csípte el előle a labdát, de már jobban is figyelnek a Tocmacra, mint a meccs első húsz percében.

32. perc: Megvan a meccs első sárga lapja, a ferencvárosi Laidouni kapta, mert kirúgta Sergi Roberto lábát.

30. perc: A Barca továbbra is nyomás alatt tartja a Fradit, egymás után jönnek a támadások. Messit megállította a védőfal, majd Ansi Fati lövését Dibusz fogta. A kapott gól nem rázta meg különösebben a Fradit.

Barcelona-Ferencváros 1-0
A 27. percben Messi büntetőből talált be, laposan a bal alsó sarokba lőtt, Dibusz jó irányba mozdult, de nem tudott védeni.

A Barcelona Lionel Messi 11-esével szerezte meg a vezetést a Ferencváros ellen a BL-benFotó: Lluis Gene/AFP
A Barcelona Lionel Messi 11-esével szerezte meg a vezetést a Ferencváros ellen a BL-benFotó: Lluis Gene/AFP

26. perc: Tizenegyeshez jutott a Barcelona. A 16-osra betörő Messi lábát húzta el Kovacevic.

26. perc: Sigér kap figyelmeztetést a bírótól, amiért elkaszálta Sergi Robertót.

25. perc: A Barca letámadással próbálkozik, nem túl sok eredménnyel.

23. perc: Messi újabb szabadot lőtt, de most a 16-os sarkáról középre gurított. Coutinho tiszta helyzetben lőhetett közéről, de ezúttal sem találta el a kaput.

20. perc: Kapufáig jutott a Fradi. A magyar csapat hosszú támadást vezetett, aminek a végén Tocmac vett le a 16-oson belül egy előreívelést, majd lekészítette a jobbról érkező Isaelnek. Isael egyből tüzelt, a bal kapufát találta telibe.

17. perc: Nagy veszélyben volt a Fradi kapusa, előbb Messi lőtt kapura, ezt Dibusz védte, majd Blazic tisztázott a Coutinho elől a kapu előtt.

16. perc: A Fradi minden játékosa a felezővonal mögött védekezik, és labdaszerzés után egyből indítják Tocmacot.

12. perc: Messi 25 méterről próbálkozott egy szabadrúgással, rendesen a kapu fölé szállt a kísérlete

11. perc: A jól tömörülő Tocmac lépett ki, egy előre vágott labdával indult meg, a védőjét és megverte, majd Neto kapus mellett a bal felső sarokba lőtt. A találatot azonban nem adták meg, a partjelző szerint a norvég csatár lesről indult.

8. perc: Botka szerelése után újabb szöglethet jutott a Barcelona, Lenglet fejére jött a beadás, de nem nagyon tudta irányítani a fejest, kapu fölé ment

6. perc: Blazic szabálytalansága után rúghatott szabadot a kaputól 20 méterre a Barcelona, Messi tekerte kapura, de Dibusz ott volt a jobb felső saroknál, könnyen megfogta a lövést

4. perc: A Barcelona máris szögletet rúghatott, kicsiben oldották meg, a kapu elé már nem tudták betenni a labdát, Isaelről pattant ki.

3. perc: Óvatosan kezdtek a csapatok, a Fradi láthatóan a biztonságra törekszik, ha megszerzi a labdát. Zubkov próbált meg betörni a kapu elé, de Piqué elég könnyen megállította.

1. perc. : A Fradi kezdte a mérkőzést az üres Camp Nouban, a járványügyi korlátozások miatt zárt kapus a mérkőzés.

Első félidő:

--------------------------------------------------------------------------------

A kezdőcsapatok:

Barcelona: Neto – Sergi Roberto, Piqué, Lenglet, Dest – Pjanic, Frankie De Jong, Francisco Trincáo, Fati – Coutinho, Messi

Ferencváros: Dibusz – Botka, Blazic, Kovacevis, Civic – Laidouni, Haratyin, Sigér – Zubkov, Tokmac Nguen, Isael

>>> A Telex legfrissebb cikkeit itt olvashatja <<<

---------------------------------------------------------------------------------

A meccs előtt:


A Ferencváros utoljára az 1995/96-os szezonban játszott a Bajnokok Ligája csoportkörében, akkor is nehéz csoportban volt, az Real Madriddal, az Ajaxszal és a Grasshoppersszel került össze. A Fradi egy győzelemmel és két döntetlennel, az egyiket a Reallal játszotta végül a csoport harmadik helyén végzett, és nem jutott tovább.

A Fradi az előző szezonban is játszott a Bajnokok Ligájában, akkor a selejtezőkör harmadik fordulójáig jutott, ahol a horvátt Dinamo Zagreb 5-1-es összesítéssel ejtette ki a magyar bajnokot.

A mostani idény szokatlan formátumban kezdődött, a selejtezők egy részét egy meccsen döntötték el. Az FTC jól élt ezzel a formátummal, a svéd Djurgardent, a skót Celticet és a Dinamo Zagrebet is kiejtette. A norvég Molde ellen már kétmeccses volt a párharc, idegeben lőtt több góljával ezt is megnyerte a Fradi.

A magyar bajnok a Bajnokok Ligája G csoportjába került, ahol a Juventus, a Barcelona és a Dinamo Kijev az ellenfele. A Fradi a következő két meccsét Budapesten játssza, október 28-án a Dinamót, november 4-én a Juventust fogadja az odavágókon.

A meccs előtt Dibusz Dénes kapus azt mondta, hogy a Barcelona kiismerhetetlen, de már bebizonyították, hogy a Fradi képes nála erősebb és jobban jegyzett csapatokat is legyőzni. Ő a szervezettséget és a küzdeni tudásukat emelte ki, mint erényt. A Fradi keretét tekintve meglehetősen rutintalan a BL-csoportkörében, csak két olyan játékosa, Zubkov és Mak van, aki játszott már ilyen szinten.

A Barcelona az előző szezont mélyrepülésként élte meg, a BL-ből 8-2-vel ejtette ki a Bayern München, ami miatt az edzőnek is távoznia kellett. A krízist az is jelezte, hogy Lionel Messi távozni akart a klubból. Végül maradt, és az új edző Ronald Koeman fogott a csapat újraépítésébe. Még ennek a munkának az elején járnak, amit az is jelez, hogy szombaton kikaptak a Getafétől. Bár a hétvégén jön az Clásiso a Reallal, Koeman azt mondta, nem fog spórolni a játékosokkal, a legerősebb keretet rakja össze a Fradi ellen.

A csoport másik meccse már lement, a Juventus Morata két góljával 2-0-ra verte meg a Dinamo Kijevet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!