Két helyen tört el a világbajnok bringás keze, miután nekiütközött egy motornak

2020. október 19. – 22:38

frissítve

Két helyen tört el a világbajnok bringás keze, miután nekiütközött egy motornak
Julian Alaphilippe bukása a flandriai körversenyen 2020. október 18-án – Fotó: Luc Claessen / BELGA / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Két helyen eltört az országúti kerékpáros világbajnok Julian Alaphilippe keze, miután vasárnap a flandriai körversenyen ütközött egy motorossal, írja az MTI.

Az év utolsó klasszikus versenyén a francia bringás a holland Mathieu van der Poellal és a belga Wout van Aerttal együtt szökött, amikor a cél előtt 35 kilométerrel nekiment egy út szélén váratlanul lelassító motorosnak. A 28 éves Alaphilippe óriásit bukott, a kerékpárja messzire repült, ő maga pedig a jobb vállára esett. A versenyt feladta, hétfőn pedig már meg is műtötték.

„Ijesztő volt az esés, a földre érve a legrosszabb futott át az agyamon. Szerencsére összességében nem olyan rossz a helyzet” – mondta Alaphilippe. A műtét komplikációmentes volt, a versenyzőnek három hétig kell gipszet hordania, mielőtt visszatérhet az edzésekhez, és megkezdheti a fizioterápiát.

A Cyclingnews oldal idézte a motort vezető zsűritagot, Eddy Lissens – aki korábban a belga rendőrség tagja volt – azonnal bocsánatot kért Alaphilippe csapatától, a Deceuninck-Quick Steptől. Elmondta,szörnyen érzi magát a baleset miatt, amelyhez hasonló húsz év alatt nem történt vele.

>>> A Telex további friss cikkeiért pedig kattintsanak ide <<<

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!