Egy helikopter okozott bringásbalesetet a Giro d'Italián

2020. október 7. – 10:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy helikopter okozott balesetet a Giro d'Italia negyedik szakaszán. A gép túl alacsonyan repült, és a rotor által keltett légörvény egy fémkordont lökött két kerékpárosra. Luca Wackermannt kórházba is kellett szállítani.

Wackermann és csapattársa, Etienne van Empel már a negyedik szakasz utolsó kilométerénél jártak, amikor a helikopter szele megmozdított egy molinókkal borított kordont. Van Empelt képes volt visszaülni a kerékpárjára, és befejezte a szakaszt, de Wackermann olyan ütést kapott, hogy az eszméletét is elveszítette.

A messinai Egyetemi Kórházban elvégzett vizsgálatokon kiderült, hogy Wackermann agyrázkódást szenvedett, eltört az orra, szinte nincs olyan testrésze, ahol ne szenvedett volna zúzódást vagy horzsolást, a gyanú szerint valamelyik ágyékcsigolyája is eltört.

A versenyszervező RSC Sport képviselője azt nyilatkozta a Cyclingnewsnak, hogy a közvetítésben résztvevő RAI csatorna helikoptere szállt túl alacsonyan, és ez okozta a balesetet.

„A helikopter túl alacsonyan szállt, és kordonok sem voltak rendesen biztosítva, így aztán azok bevágódtak a pályára. Esélytelen volt, hogy elkerüljék ezeket a kerékpárosok” – mondta a a Vini Zabú-KTM menedzsere, Angelo Citracca. Van Empel pár horzsolással megúszta, ő folytatni is tudja a versenyt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!