Külföld
Barack Obama reagált arra, hogy Donald Trump hazaárulással vádolta őt
Trump szerint a 2016-os elnökválasztási győzelme után Obama puccsot próbált végrehajtani ellene.
Trump kormánya inkább elégetne közel 10 millió dollárnyi fogamzásgátlót, mint hogy az ENSZ a...
Donald Trump januárban úgy döntött, hogy befagyasztja az amerikai külföldi segélyeket.
Oroszországban betiltották a sátánizmust
A legfőbb ügyész szerint most győzedelmeskedtek a gonosz és a jó erőinek örök küzdelmében.
Pressman szerint az amerikaiak tanulhatnának a Pride-ra kivonult magyar fiataloktól
A volt nagykövet a New York Times-ban megjelent publicisztikájában a Magyarországon szerzett tapasztalatai és Trump kormányzata között von párhuzamokat.
Két hajó ütközött egy németországi kikötőnél, több ezer liter olaj került az Északi-tengerbe
A baleset Cuxhaven kikötőjénél történt, úszó olajgátakat állítottak fel, hogy megakadályozzák az olajfolt terjedését a vízben.
Más emberek maradványait kapták meg a lezuhant indiai gép brit áldozatainak rokonai
Egy ügyvéd szerint egy esetben más ember holttestét küldték el a hozzátartozóknak, egy másik esetben pedig idegen testrészekkel keveredve.
Trump most egy szigetcsoportot nézett ki az Egyesült Államokból kitoloncolt bevándorlóknak
A tervek szerint a csendes-óceáni Palau abba azért beleszólhatna, hogy kiket fogad be.
Orbán nagy stratégiájának jóslatai többször mondtak csődöt, mint mutattak utat
Orbán Viktor egy évvel ezelőtti tusványosi beszédében sok mindent megígért: történelmi alacsony államadósságot, Trump miatti szép új világot, határon túli odafigyelést, de még kicsit a Pride...
15 százalékos kölcsönös vámokban állapodott meg Trump Japánnal
Az amerikai elnök július elején még 25 százalékos vámot lengetett be, a bejelentésre kilőttek a japán részvények a tokiói tőzsdén.
Először tüntettek Ukrajnában Zelenszkij ellen a háború kitörése óta
Több városban is utcára mentek az emberek, amiért az ukrán elnök csökkenti a korrupcióellenes szervezetek függetlenségét.













