Belföld
Az időjárást nem érdekli, hogy szeptember van
Napközben 25–34 fok között alakul a hőmérséklet a héten, egy kis eső szerdán lehetséges.
Hadházy Ákos szerint így néz ki a hatvanpusztai birtok tervrajza
A képviselőnek a hozzá eljuttatott tervek alapján építész rajzolta meg az Orbán szerint félkész mezőgazdasági üzem tervrajzait, amiken lakások, liftek, klubszoba és söntés is látható.
Megvan melyik Rippl-Rónai-képet viszik a Sándor-palotába Sulyok feleségének kérésére
A Medgyessy olvas című festmény három és fél évet fog eltölteni a köztársasági elnök palotájában.
Elmarasztalta a Kutya Párt VIII. kerületi jelöltjét a Helyi Választási Bizottság, amiért azzal...
A viccel Balázs András a korábbi képviselőre, Kecskeméti Lászlóra utalt, aki miután kiköltözött az általa jogtalanul bérelt szolgálati lakásból, még a konnektorokat is magával vitte.
Záporral és zivatarral érkezik az ősz Magyarországra, de a hét második felében ismét jön a napsütés
Kedden és szerdán a Dunántúlon, csütörtökön pedig a Dunától keletre kell inkább csapadékra számítani.
Mégsem lesz sztrájk a pécsi buszközlekedésben
Az iskolakezdés idejére időzítették volna a sztrájkot, de sikerült megállapodni.
Szinte integethettek volna egymásnak a NER két luxusjachtjának utasai az Adrián
A Rose d’Or és a Lady Mrd egymáshoz közel szelte a habokat.
Rózsa András lett a Momentum pártelnöke
Bár a párt nem indul az országgyűlési választásokon, nem dőlnek hátra – ígérte Rózsa.
Lakástűz Rákospalotán: kizuhant egy nő a hatodikról, egy másik nő holttestét a lakásban találták meg
Az ingatlanban összehordott szemét és berendezési tárgyak égtek.
Elfogyott a „kishátis” sima jegy a Wizz Air egyik járatára, de drágább jegy még van, hogy lehet ez?
Limitálva lenne, ha csak egy hátizsákkal akarnék utazni? – tette fel a kérdést olvasónk. A válasz: igen.












