Szélsőbaloldaliak akciója lehetett a francia vasútszabotázs az olimpia nyitónapján

2024. július 29. – 11:49

Szélsőbaloldaliak akciója lehetett a francia vasútszabotázs az olimpia nyitónapján
Katonák várakoznak a párizsi Montparnasse pályaudvar előtt július 26-án, a TGV-hálózat ellen elkövetett szabotázsakció után – Fotó: Claire Serie / Hans Lucas / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Vágószerszámot, a francia állami vasúttársaság (SNCF) technikai helyiségeit nyitó kulcsokat és egyéb eszközöket foglaltak le a francia hatóságok vasárnap Rouen közelében egy letartóztatott férfitól, akinek a gyanú szerint köze lehet a TGV gyorsvasút-hálózat pénteki, az olimpia nyitónapján történt leállását okozó szabotázsakcióhoz, írja a Le Monde.

Az eset körülményeiről beszámoló France 24 cikkében az olvasható, hogy Gérald Darmanin belügyminiszter szerint a vasárnap letartóztatott férfi szélsőbaloldali aktivista. Mint hozzátette, az intézkedéssel párhuzamosan több lehetséges résztvevőt azonosítottak, jelenleg pedig azt szeretnék kideríteni, hogy a gyújtogatással okozott közlekedési káoszt megrendelésre okozták-e a feltételezett elkövetők, vagy sem. Az esetet tipikus szélsőbaloldali akciónak nevezete a miniszter, aki egy másik interjúban az d’Extinction Rebellion nevű mozgalom 45 tagjának letartóztatásáról is beszélt.

A történtek után ismeretlenek egy olyan nyilatkozatot juttattak el több francia médiumhoz, amelyben vállalták a felelősséget a bűncselekményért, egyúttal kritizálták az olimpiai játékokat, amelyet a nacionalizmus ünnepének neveztek. A hatóságok arra a kérdésre keresik a választ, hogy a nyilatkozat készítői valóban kapcsolatban állnak-e a TGV súlyos üzemzavarát és több millió euró kárt okozó gyújtogatás elkövetőivel, ami miatt mintegy 700 ezer ember vonata késett, további százezernek pedig törölték is a járatát, mielőtt a szolgáltatást vasárnap sikerült teljesen helyreállítani.

Ezzel nem ért véget a szabotázsakciók sora, hiszen az AP hírügynökség beszámolója szerint vasárnapról hétfőre virradóra összesen hat francia régióban tapasztaltak zavarokat az optikai és vezetékes távközlési hálózat, valamint a mobilhálózat működésében, feltehetően szintén szándékos rongálás miatt. Az olimpia szervezői egyelőre nem adtak ki közleményt arról, hogy az eset érinti-e a sporteseményt, de a távközlési hálózat problémái Marseille térségére is kiterjednek, ahol az olimpiai programsorozat részeként futballmérkőzéseket és vitorlásversenyt is tartanak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!