Befejezték a francia gyorsvasút megrongált részeinek helyreállítását

2024. július 28. – 16:45

Másolás

Vágólapra másolva

A francia vasúttársaság, az SNCF vasárnap közölte, hogy befejezték a hálózat megrongált részeinek helyreállítását: a Párizsból induló nyugati fővonal a szokásos módon üzemel, míg a Lille-ből induló északi vonalon négyből három TGV-vonat közlekedik – írja a BBC. Az eddig ismert információk alapján a francia vonatforgalmat egy szabotázsakció, pontosabban gyújtogatás bénította meg pénteken, néhány órával a párizsi olimpia nyitóünnepsége előtt.

Az állami tulajdonú SNCF korábbi közleménye szerint a támadás éjszaka történt: Párizstól nyugatra, északra és keletre közlekedő TGV-vonalak három pontján gyújtottak tüzet. Egy negyedik gyújtogatás a Lyon és a Földközi-tenger felé délre tartó vonalon meghiúsult.

A hálózat megrongálása több nagysebességű TGV-vonalat is érintett Párizstól nyugatra, északra és keletre, és sorok alakultak ki a Montparnasse állomáson, amely a fővárostól nyugatra fekvő célállomásokat szolgálja ki. Az SNCF szerint mintegy 250 ezer utast érintettek a menetrendváltozások és járattörlések, míg Patrice Vergriete közlekedési miniszter úgy látja, hogy sokkal többet: a három nap alatt közel 800 ezer embernek kellett módosítani az útitervét – állítja Vergriete. Köztük Keir Starmer brit miniszterelnöknek is, aki eredetileg vonattal szeretett volna menni az olimpia nyitóünnepségére, végül kénytelen volt repülővel utazni.

A történtek után Gabriel Attal leköszönő francia miniszterelnök a X-en tett közzé egy bejegyzést, amiben azt írta, hogy „egy előkészített és összehangolt műveletet” hajtottak végre a SNCF létesítményei ellen.

A párizsi ügyészség a szervezett bűnözéssel foglalkozó egységgel (JUNALCO) közösen nyomoz az ügyben. A hatóságok még mindig keresik a szabotázs mögött álló tettest vagy tetteseket. Egyesek úgy vélik a szélsőbaloldaliaknak lehet köze a történtekhez. Ugyanis a felhasznált eszközök a szervezettebb baloldali csoportok akcióira utalnak, és szeptemberben egy hasonló németországi rongáláskor egy szélsőbaloldali oldal a kapitalista infrastruktúra elleni fellépésként értékelve állt ki az eset mellett.

Ugyanakkor felmerült az orosz szál is, elvégre az Ukrajna elleni háború miatt Oroszország nem vehet részt az olimpián, az esemény megzavarása beleilleszkedhetne a Kreml érdekeibe is.

Mindemellett a belügyminiszter korábban arról beszélt, hogy dzsihádista támadásoktól is tartani kell. Bár Gérald Darmanin az ő esetükben inkább a moszkvai Crocus City Hallban elkövetetthez hasonló merénylettől tartott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!