Az árnyék és a fény, avagy az árnyékbankrendszer és az igazi

Azt lehet olvasni a Reuters kiváló összefoglaló cikkében, hogy az amerikai regionális bankok válsága kifejezetten jó lehetőség az árnyékbankrendszer szereplőinek, amelyek készek és képesek betölteni a bankok hitelezési aktivitásának kényszerű visszafogásával keletkező űrt.

Ez a jelenség önmagában is érdekes, és talán még a valóságosan érzékelhető monetáris kondíciók, az inflációs és a növekedési pálya reális megítéléséhez is szükséges ennek vizsgálata, de az alábbi néhány bekezdésben leginkább csak az árnyékbankrendszer létezésével való ismételt szembenézéshez használom apropóul.

A kalandra és leleplezésre éhes olvasót rögtön az elején ki kell ábrándítanom: az árnyékbankrendszer (shadow banking) nem azt jelenti, hogy szivarfüstös szobákban szabadkőműves összeesküvők, minden világok sötét urai, akik már csak a saját háttérhatalmi elfajzottságuknak nem tudnak parancsolni, titokzatos pénzügyi műveletekkel dróton rángatják a világeseményeket.

Ördögűzéssel és asztaltáncoltatással tehát nem szolgálhatok, de néhány valóságos kockázatra azért kitérek majd alább az árnyékbankrendszer kapcsán, igaz, arról nincs erős véleményem, hogy ezek érdemben nagyobb kockázatok-e annál, mint amit a valóságos, az igazi bankrendszer hordoz magában, kint a fényben, árnyék nélkül. Lássuk, miről is van szó.

A dolog lényege az, hogy hitelt kapni nem csak bankoktól lehet, legalábbis ott, ahol tényleg kapitalizmus van, és ez még a birodalomépítő kínai államkapitalizmusra is igaz.

Ha a hitelt nyújtó entitás nem bank, a hitelt nem szabályozott hitelintézet adja, és a hitelnyújtás nem is szervezett piacokra többé-kevésbé bevezetett kötvények formájában történik, hanem egyszerűen csak valaki, akinek van pénze, kölcsönadja azt, akkor ez az árnyékbankrendszer fogalomkörébe tartozik, feltéve, hogy ez rendszerszerűen, üzletszerűen, komoly léptékben történik.

Nyújthatnak hitelt befektetési alapok, kockázati tőkealapok, biztosítók, akár reálszférában működő vállalatok, megfelelő platformokon keresztül jól megszervezett magánszemélyek is. Az árnyékbankrendszer minden kétséget kizáróan legszórakoztatóbb válfaja pedig az, amikor mégiscsak bankok adják azt a hitelt, de mégsem, mert nem marad a mérlegükön, hanem olyan entitásnak adják el, ami hozzájuk kötődik, a tulajdonukban van, vagy finanszírozzák azt.

Innen lehet ismerős a jelenség a kedves olvasónak, hiszen a 2007-2009-es nagy pénzügyi válságban is nagy szerepet játszott az, hogy a legrosszabb minőségű hitelek jelentős részét eleve úgy helyezték ki, hogy azok csak pillanatokig maradjanak a banki mérlegeken, és lehetőleg jobb minőségű hitelekkel összekeverve – azokat is elszennyezve – mindenféle egyéb konstrukciókon keresztül ivódtak bele áttekinthetetlenül a világ pénzügyi rendszerébe. A nagy válság először a hitelezés leállását, majd bizonyos hitelállományok tartós leépülését hozta, majd rögtön a következő lépésben a szabályozói környezet bölcs alakítói megtették a magukét, és hosszú időre, máig hatóan lefojtották a bankrendszer hitelezési képességét, illetve annak dinamikáját.

Csakhogy mivel a válság mögött lévő strukturális problémák és feloldhatatlan ellentmondások kezelésére végül a „még annál is több hitel” lett a „megoldás”, ahogy ez már rendesen lenni szokott, a hitelezési dinamika visszanövesztését viszont teljes egészében nem vállalhatta magára a bankrendszer, így az alternatív entitások által nyújtott hitelek piaca ismét növekedésnek indult. Ráadásul úgy, hogy a versenytársuk, az „igazi” bankrendszer szorosabb kötöttségei miatt az árnyékbankolás árazási ereje is nőtt, tehát a jövedelmezősége is javult, ahogy azt kiváló megfigyelők időben előre is jelezték.

A nagy válság után szépen felvirágzott az árnyékbankrendszer szakirodalma is, aztán a pénzügyi kondíciók tekintetében gyönyörű 2010-es években az árnyékbankrendszer kockázatairól elterelődött a figyelem, miközben az üzlet derekasan hízott. Az árnyékbankként működő vállalatok, alapok szerint amúgy is az történik, hogy az ő üzletük révén egy a betétből finanszírozott bankrendszernél sokkal erősebb kezekbe, tőkeerős, szofisztikált befektetők kezébe kerül a gazdaságban keletkező legkockázatosabb hitelek egy jelentős része, illetve maga a konstrukció is sokkal védettebb a pánikszerű összeomlásoktól, mint a tömegpszichózisnak kitett bankrendszer. De ez csak elméletben igaz.

Mert az rendben van, hogy egy magán tőkealap nem fog, és nem tud pánikszerűen kimenekülni az általa nyújtott hitelekből. Az is világos, hogy amikor a bankrendszer kénytelen rálépni a fékre, akkor a gazdasági aktivitás szempontjából nagyon is jól jönnek a helyére belépő alternatív hitelezők – akiknek persze általában nincs infrastruktúrájuk a hitelek tömeges kihelyezéséhez, ezért gyakran a bankok mérlegéről veszik meg, vagy a bankok közvetítése mellett helyezik ki a hiteleket.

Amikor persze arról van szó, hogy a bankok hitelezési aktivitása azért fékeződik le, mert a monetáris hatóság a kamatok emelésével kénytelen mérsékelni az inflációt, akkor minél hatékonyabb az árnyékbankrendszer, annál jobban lerontja a monetáris politika transzmissziós mechanizmusait, tehát ilyen esetben akadályozza, lassítja az infláció letörését. Azaz a Fednek tovább kell magasan tartania a kamatot azért, mert okos, ügyes, és tőkeerős befektetési alapok, kockázati tőkealapok gyorsan és hatékonyan átveszik a nehéz helyzetbe került amerikai regionális bankok hitelezési aktivitásának egy nem jelentéktelen részét. A kisebb vállalkozásoknak nyújtott hitelektől kezdve az autóhiteleken és a fogyasztási hiteleken át a kereskedelmi ingatlanok finanszírozásáig mindenben pozíciót vállalnak ezek a szereplők, tehát a jelenség reálgazdasági hatását hiba lenne lebecsülni.

Az igazi baj azonban a bankrendszer és az árnyékbankrendszer kapcsolatában rejlik. Mert nem igaz az, hogy a kettő világosan és transzparensen elválik egymástól, és a stabil, „erős kézben” lévő nem banki hitelezés terhet, kockázatot vesz le a bankrendszerről. A valóság illetve a tapasztalat az, hogy az árnyékbankrendszer ezer szálon át kötődik a rendszerszinten is fontos bankokhoz, finanszírozási és tulajdonlási csatornákon is, és mindez ráadásul nem átlátható.

Ezért amikor baj van, amikor csak hírbe hoznak majd egyszer újra egy komolyabb szereplőt az árnyékbankrendszerből, mindenki azonnal annak az „igazi” banki kapcsolatait kezdi el firtatni, és az elsőként felmerülő bankok azonnal bajba kerülnek, adott esetben reális alap nélkül. De ez nem segít rajtuk, ha ész nélkül eladják a kötvényeiket, részvényeiket, tiltólistára teszik őket más bankok kockázatkezelői, és menekülőre fogják a betétesei.

És olyankor beindul a dominó, ismerjük ezt jól, mert egy kicsit ugyan mindig másképp, de a főbb mintázatokat tekintve mégis mindig ugyanúgy történik. Most az árnyékbankrendszer kiválónak látszó üzleteket köt, boldogan veszi át a bizniszt a bankrendszertől, amikor pedig majd ebből fejre állás lesz, ismét kiváló tanulmányok fognak megjelenni arról, hogyan is működik ez, és mit kellett volna ezúttal másképp csinálni.

Az IMF „már” ki is adott egy figyelmeztetést ezzel kapcsolatban, és ne aggódjon senki, nem sokkal a következő hasonló válság előtt is ki fog adni egyet.

Tehát minden rendben van. Mint mindig.