Kínában a digitális deviza sem lesz választás kérdése?

A jegybankok által kibocsátott, leginkább még csak tervezett digitális devizákkal kapcsolatban egy kínzó kérdés merül fel újra és újra a kákán is csomót kereső érdeklődőkben, hogy tudniillik mi a fenére lesznek ezek jók?

Nem arról van szó, hogy nem tudunk elképzelni komolyan vehető hasznosítási lehetőségeket. Itt van például az, amelyben a Fed kiterjeszthetné a monetáris politika határait, és a költségvetési, valamint a szociálpolitika terepére masírozva alakítaná át a gazdasági ciklusok kisimításának módszertanát. Az efféle társadalomszerkesztési kísérletekről egy dolgot lehet biztosan tudni: nem úgy fognak elsülni, ahogy tervezték őket, a szövődményeiket pedig általában az eredetinél még nagyobb ostobaságokkal szokták kezelni. Ami egyáltalán nem feltétlenül jelenti azt, hogy ne ez lenne a jövő.

A digitális jegybankpénz (amiről a Concordeblogon itt és itt írtunk már korábban) vagy egy fizetési megoldás marad, aminek csak a tranzakciós, technikai lehetőségei múlják majd felül a jelenlegi fizetési rendszereket – egyelőre éppen fordítva van, a digitális pénzek tranzakciós lehetőségei messze alulmúlják a megszokott fizetési rendszerekét, – vagy tényleg elindul az ötletelés, hogy milyen fantasztikus dolgokra lenne jó, amiket most még el sem tud képzelni a szűkeszű halandó.

Az előbbi esetben kár a gőzért.

Az Európai Központ Bank is vizsgálja a digitális euró bevezetésének lehetőségét, lehetséges technikáit, és még nem sikerült egy ép mondatot megfogalmazniuk arról, hogy kinek és mire lesz jó, ha lesz.

Aki nem hiszi, ebben a könyörtelen közhelygyűjteményben ellenőrizheti az állításom megalapozottságát. Azt már tudják, hogy megtakarítási eszköz nem lehet, a pénzügyi rendszernek veszteséget nem okozhat, a felhasználónak költséget nem generálhat, de lehet vele fizetni, éppen úgy, mint… de ha éppen úgy, akkor minek is?!

A másik esetben a programozható és minden felhasználó minden tranzakciójáról automatikusan minden adatot örök időkre megőrző, adott esetben korlátozottan, csak bizony körben felhasználható, vagy időbeli lejárattal ellátható pénz az államgépezetnek a polgárai felett gyakorolt kontroll rendkívüli kiterjesztésére lesz alkalmas.

Ez egyébként a technológiai újítások karrierjében nem lenne példa nélküli, és finom humort is vinne a pénzügyek száraz világába: a digitális devizákat állítólag elvileg azért kezdték el derék és szellemdús magánzók kifejleszteni, hogy leválhassanak az államok pénzügyi rendszeréről, a végeredmény pedig könnyen lehet az, hogy a technológiát az államok a polgáraik (polgáraik?!) viselkedésének minden eddiginél hatékonyabb ellenőrzésére és irányítására használják.

Lehet azt gondolni, hogy ettől a lehetőségtől teljesen függetlenek azok a rendkívüli kínai erőfeszítések, amelyek a digitális jüan népszerűsítését szolgálják, de nekem például nehezemre esik ezt gondolni. Az a helyzet, hogy Kína élen jár a digitális jegybankpénz megalkotásában, más okból is kialakulhatott. Az viszont, hogy az Alipaynek és a WeChatnek lényegében kötelezővé tették a digitális jüan beépítését az alkalmazásaikba, már vet fel kérdéseket. Az pedig, hogy egyes nagyvárosokban, köztük Pekingben a lakosságot digitális jüan formájában adott ajándékpénzzel igyekeztek rávenni a megoldás használatára, már egészen egyértelműen megmutatja, hogy itt komoly és politikai természetű célkitűzések vezetik a szabályozó kezét.

A kínai központi bank maga is piacra vitt egy az Apple- és az Android-ökoszisztémában használható, digitális jüant alkalmazó fizetési applikációt, a tavalyi pekingi téli olimpia alkalmából pedig kifejezetten nyomást gyakoroltak az országban működő egyes külföldi vállalatokra is, hogy készítsék fel a rendszereiket a digitális jüan tranzakciók kezelésére, ha jót akarnak maguknak.

A digitális jüan lehetővé teszi, hogy banki adatok sokaságának összegyűjtése, rendszerezése, utólagos elemzése nélkül, lényegében valós időben egyszerűen mindent tudjon a birodalom az alattvalóról.

Mivel azonban ezt alighanem az alattvalók tudják a legjobban, a projekt meglehetősen lassan halad. Az alattvalók a sok ösztönző ellenére valamiért nem nagyon akarják használni a digitális jüant.

Ezt elégelte meg a párt és a kormány a napokban érkezett hírek szerint. A vezető elvtársak jogos felháborodásukban úgy döntöttek, hogy egy kisebb városkában, az 1,7 milliós Changshuban, ahol már tavaly ősz óta bizonyos pótlékokat, támogatásokat digitális jüanban fizetnek a közalkalmazottaknak, mostantól, pontosabban májustól a teljes fizetésüket így írják jóvá.

A közalkalmazottak legszélesebb köréről van szó, tehát nemcsak a hivatalokban, hanem az oktatásban, egészségügyben, és minden állami, helyhatósági fenntartású intézményben dolgozók örülhetnek jövő hónaptól a digitális jüanban érkező fizetésüknek. Sőt, az állami tulajdonú vállalatok alkalmazottai is velük ünnepelhetnek.

A rendfenntartó erők remélhetőleg körültekintően megszervezett társadalmi kapcsolatairól ez óriási terhet vesz le, a besúgással, a feljelentéssel alighanem együtt járó szörnyű stressz és lelkiismeretfurdalás egyszeriben okafogyottá válik, hiszen innentől kezdve a hatóságok előbb fogják tudni a jelentenivalót, mint ahogy a feljelentés gondolata megszülethet az éber hazafiakban.

Természetesen fogalmam sincs arról, hogy a jegybankok által kibocsátott digitális devizák mivé válnak, ha tényleg elterjednek itt a hanyatló Nyugaton is. Nem zárható ki, hogy valami csodálatos sül majd ki a bevezetésükből, megszűnik a nyomor, a gazdaság elveszíti kétségkívül idegesítően ciklikus jellegét, a kormányoknak nem kell az államokat eladósítaniuk ahhoz, hogy szavazatokat vásároljanak, az inflációt gombnyomásra lehet majd ki- és bekapcsolni, és egyáltalán, végre mindig lesz pénz lóvéra.

De az, ahogy a nagy kaland Kínában indul, akkor, amikor, úgy, ahogy, az nem ezt a forgatókönyvet hozza közelebb.