Míg Magyarország az olcsó liszt ellen lobbizik, az ukrán mezőgazdaság az életéért küzd

„Csökken a liszt ára, az Európa Tanácshoz fordul a kormány a túl olcsó ukrán búza miatt” – hozta le a hírt január végén a Telex.

Az emberek jelentős részének ez a hír nem üti meg az ingerküszöbét, valószínűleg nekem se érte volna el, ha nem foglalkozom ez időben a lengyel tőzsdén listázott, de ukrán működésű mezőgazdasági holdinggal, a Kernellel. Félreértés ne essék, rendkívül fontos a hazai termelők védelme, de tegyük kontextusba, nézzük meg a Kernel példáján keresztül, milyen szintű probléma a miénk, és milyenekkel szembesülnek ők.

Háború van, sokan követjük az erről szóló híreket napi szinten. Viszont ahogy a tavalyi pánik lecsengett, az életünk részévé vált, szomorú, de természetes folyamatként vált az orosz agresszió pusztítása egyre inkább statisztikává. És egyre ritkábban gondolunk bele azokba a szörnyű személyes (de akár vállalati) drámákba, amik nap mint nap zajlanak Ukrajnában.

Ezért volt rám nagy hatással a Kernel alapítójának és elnökének, Andrij Verevszkijnek a részvényesek felé írt levele, nem túlzás, irgalmatlanul arcul csapott a valóság.

A háború előtt a Kernel a világ vezető gabona- (főként napraforgóolaj-) exportőr vállalata volt 1,2 milliárd dolláros piaci kapitalizációval. Remekül ment az üzlet, rekordévet értek el 2021-ben, a gabonapiac erős volt, a vállalat vezetésének hosszú távú stratégiája is tele volt optimizmussal.

Ekkoriban az ukrán mezőgazdasági termékek aránya az exporton belül 41 százalék volt, ami a GDP 14 százalékának felelt meg, ez a szektor volt az ország legfontosabb iparága.

Ukrajna adta a világ búzatermelésének 12 százalékát, a kukorica 16 százalékát, és durván felét a napraforgóolajnak. Ezekkel a piaci részesedésekkel az ország 2021-ben a negyedik legnagyobb gabonaexportőr volt az USA, Argentína és Oroszország után. Aztán jöttek az oroszok, és minden szétrobbant.

Visszakanyarodva a Kernelhez, a háború okozta direkt veszteség 521 millió dollár volt, a cég kapitalizációjának 43 százaléka. A veszteség 42 százaléka tárgyi eszköz volt, 31 százaléka a készleteken elkönyvelt veszteség.

A veszteséglista hosszú és jelentős. Két üzem orosz kézre került, sok létesítményt evakuálni és lezárni kellett. A kimenekítés (ember, gép és áru) után is durván 53 millió dollár értékű áru maradt az elfoglalt területen, 11 millió dollár értékű készlet megsemmisült. A vállalat munkavállalóinak 11 százaléka, vagyis 1300 ember csatlakozott az ukrán hadsereghez, 14 elesett a harcokban, 51 sebesült.

A legnagyobb problémát az jelentette, hogy az orosz fekete-tengeri blokád miatt nem tudták exportálni a megmaradt készleteket, mivel a háború előtt a gabona 89 százalékát a Fekete-tengeren keresztül szállították, az alternatív utak érdemi kapacitással nem álltak rendelkezésre.

Markáns javulást hozott a július 22-én aláírt egyezmény, újra mehettek az ukrán gabonaszállítmányok a Fekete-tengeren, de ekkor is 20 napos csúszások voltak, amelyek drágították a szállítmányozás költségét. A vállalat eredménye 73 százalékkal zuhant egy év alatt, de már az is elképesztő, hogy ilyen körülmények között egyáltalán működik. A lengyel tőzsdén lévő részvény árfolyama is 70 százalékot esett, beárazva számos szörnyűséget a fent felsoroltakból, és az is beszédes, hogy a 2024-ben lejáró kötvényt 60 százalékos hozammal kereskedik.

Sokkal rosszabb nehezen lehet a helyzet, a kockázatok jelentős része materializálódott, optimizmusra csak az adhat okot, ha egy új Ukrajnának szánt „Marshall-segély” pár év múlva beindítja a gazdaságot, már ha addig képes túlélni a vállalat. Képes lehet.

Az ukrán agrárminisztérium adatai alapján, amelyeket a Reuters idéz, januárban az ukrán a gabonaexport 30 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban.

Egy komoly problémáról viszont még nem esett szó: a világ jelenlegi legnagyobb aknamezeje van Ukrajnában. Ha egyszer vége lesz a háborúnak, meg kell tisztítani az országot, hogy a mezőgazdaság működhessen, mert a szektor nélkül Ukrajna stabilitása hosszú távon nehezen elképzelhető.

Emiatt is érdekes hír, hogy az USA a közelmúltban bejelentette, 89 millió dollárt allokál száz olyan műszaki alakulat működtetésére, kiképzésére és felszerelésre, amelyek ezt a problémát megoldják. Ukrajnának jelenleg nagyságrendileg kétszáz műszaki katonai alakulata van, ami ezer embert jelent, ezt tervezik négyszáz egységre növelni amerikai segítséggel.

A ENSZ becslése szerint egy szárazföldi akna előállítási költsége 3 és 75 dollár között van típustól függően, míg ennek hatástalanítása 300 és 1000 dollár között mozog. (Bár a folyamatot nagyon nehéz korrekten számszerűsíteni, a nagyságrend mutatja, hogy roppant drága lesz.)

Becslések szerint 250 ezer négyzetkilométer területet kellene megtisztítani, vagyis az ország negyven százalékát, ez Magyarország területének több mint két és félszerese.

Ez a becslés talán túlzó, de az biztos, hogy jelenleg nagyon csekély az erre allokált erőforrás, a terület viszont hatalmas. Érdemes lenne megelőzni azt a helyzetet, ami Vietnámban következett be, ugyanis ott a háború 1975-ös lezárását követően még százezer ember halt vagy sebesült meg szárazföldi aknák miatt. De amennyiben a lényegesen kisebb területet lefedő délszláv háborúra gondolunk, ott is évtizedekig szedtek fel a szárazföldi aknákat.

A háború sokáig eltarthat, 8 millió ukrán hagyta el eddig az országot, és ha vége is lesz a harcoknak, az ország rendezése, újjáépítése rengeteg időbe kerül, további nagy áldozatokat követelve. Minden szempontból szomorú az ukrán helyzet, ne feledkezzünk meg erről.